Ugrás a tartalomra

MSZP: elkerülhetetlen az áfacsökkentés

Létrehozva
Az MSZP szerint a Fidesz hibájából nő az elszegényedés kockázata, és elkerülhetetlen az áfacsökkentés.
Kép
Juhász Ákos archív felvétele

Az ellenzéki párt az MTI-hez pénteken eljuttatott, egy TÁRKI-elemzésre hivatkozó közleményében azt írta: a társadalom egyre szélesebb rétegeit veszélyezteti az elszegényedés, megjelentek a veszélyeztetettek közt a diplomások és a fővárosiak is. A szegénységi kockázatnak kitettek csoportjában a gyereküket egyedül nevelők állnak az élen. Hozzátették: tavaly a dolgozók kétharmada nem kapott béremelést a magas infláció ellentételezésére.

Ezért az MSZP továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy az alapvető élelmiszerek áfája nulla százalékra csökkenjen. Példaként említették, hogy míg Spanyolországban 6,8 százalékos infláció mellett is eltörölték az alapvető élelmiszerekre kivetett áfát, Magyarországon 22,5 százalékos infláció mellett fontolóra sem veszi azt a kormány.

Úgy fogalmaztak: sehol nincs Európában olyan "brutális élelmiszeradó", mint amit a kormány szed be a magyaroktól. Az MSZP szerint az áfacsökkentés az általános elszegényedés miatt komoly segítséget jelentene a szociálisan nehéz helyzetben lévők számára.

Az ellenzéki párt a "rezsiSTOP" keretében azt is kezdeményezi, hogy a háztartási energia adója legyen csak 5 százalék, a 12 forintos paksi áramot pedig adják annyiért, amennyibe az kerül, vonják vissza a rendszerhasználati díjak emelését, legyen egy garantált energetikai alapszolgáltatás, legyenek ingyenesek az előre fizető mérőórák és a visszakapcsolás, és induljon országos szigetelési program - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.