Ugrás a tartalomra

"A Magyar falu program hitet és reményt adott a falvainknak"

Létrehozva
Van azonban még mit tenni, ezért továbbra is támogatják a magyar falvakat - tette közzé Gyopáros Alpár kormánybiztos. 
Kép
Fotó: Gyopáros Alpár Facebook

A Magyar falu program által kínált támogatások minden 5 ezer lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton megjelent videóban.

Gyopáros Alpár kiemelte, a mostani nehéz helyzetben sem hagyják magukra a falvakat, a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy javítsa a falvakban élők életminőségét. Közölte, a falusi CSOK több mint 36 ezer vidéki család otthonteremtését segítette.

Arra is kitért, hogy több mint 3 ezer kilométer felújított alsóbbrendű út készült el a programban, valamint, hogy annak keretében támogatták a falusi kisboltok fejlődését és újranyitását. A kisboltok a napokban újabb pályázatot nyújthatnak be működési támogatások igénylésére.

Gyopáros Alpár hozzátette, 8 ezer falusi kisvállalkozás számára támogatást tettek elérhetővé európai uniós források bevonásával, annak érdekében, hogy a kistelepülési munkahelyeket megvédjék és újak létrehozását segítsék.

Legfontosabb célkitűzésük a kezdetektől, hogy megállítsák a népességfogyást a magyarországi falvakban - jelentette ki a kormánybiztos, aki egyúttal rámutatott, pozitív visszajelzés a program eredményességére, hogy ezerkétszáz 5 ezer lélekszám alatti településnél megfordult a tendencia és hosszú évek után gyarapodásnak indult lakosságszámuk.

"A Magyar falu program hitet és reményt adott a falvainknak, van azonban még mit tenni, ezért a munkát folytatjuk. A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi majd a nehéz gazdasági helyzet ellenére is - mondta közösségi oldalán a kormánybiztos, tette közzé az MTI.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.