Ugrás a tartalomra

Torzíthatnak a romániai népszámlálás adatai - avagy "csak annak a statisztikának hiszek..."

Létrehozva
A szociológus szerint fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit. 
Kép
Fotó: Internet

Mint arról korábban beszámoltunk, lezárult a romániai népszámlálás. Az eredmények mind a teljes román, mind az ott élő magyar kisebbség létszámában csökkenést mutattak. No, de mennyi az annyi valójában? Kiss Tamás szociológus véleménye, hogy fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit, különösen az elvándorlásra vonatkozó adatokat - mondta el a Krónika.ro erdélyi közéleti portálnak.

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy vélte, a valóságban nemcsak a 19 milliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat, hanem a korfa is kedvezőtlenebb. Elmondta, egészen biztosan szerepelnek olyanok az összeírásban, akik valójában nem élnek életvitelszerűen Romániában.

"Ha elfogadjuk a 19 millió fős népességszámot, akkor ez azt jelenti, hogy a migrációs veszteség az elmúlt tíz évben csupán mintegy 423 ezres volt" - mutatott rá a Krónikának adott interjúban a szociológus. Hozzátette, bár a külföldön élő ötmillió román állampolgárról szóló becslés talán túlzás, a tükörstatisztikák, vagyis a célországok bevándorlási adatai szerint a négymillió már valós lehet. Rámutatott, az előzetes eredmények szerint olyan megyéknek van pozitív vándormozgalmi egyenlegük, mint az erdélyi Beszterce-Naszód, valamint a moldvai Neamt és Suceava, miközben ezekben a megyékben sokan vannak olyanok, akik valójában életvitelszerűen külföldön tartózkodnak.

Kiss Tamás rámutatott: egy népszámlálás esetében a cél nem pusztán a valóság leírása, hanem valamifajta reprezentációnak a közvetítése. "És itt a román államnak, bizonyos értelemben a társadalomnak is alapvető érdeke, hogy Románia súlya - amit népességszámban is mérnek, nem csak gazdasági teljesítőképességben - ne csökkenjen az Európai Unión belül" - mondta. Hozzátette, hogy a strukturális alapokhoz való hozzáférés és az európai parlamenti helyek száma is ettől függ, ezért ha Románia súlya a népességszám miatt csökken, az nem feltétlenül előnyös a román politikai elit, az állam, a társadalom számára.

Kiss Tamás a portálnak nyilatkozva úgy vélte, a demográfiai elöregedés elsősorban a gyerekvállalási kedv csökkenésének tudható be. De már ebben is nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy a születési statisztikákban bejegyzett gyerekek közül valójában hány született Romániában. 

"Románia aktív, fiatal népessége nagyobb arányban él külföldön, mint ahogy azt a népszámlálás mutatja. Tehát a valóságban nemcsak a népességszám kisebb, mint amit a cenzus mutat, hanem minden bizonnyal a korfa is kedvezőtlenebb, továbbá kisebb az aktív és foglalkoztatott népesség aránya, mint ahogy ez a népszámlálásban megjelenik" - jelentette ki.

Ez is érdekelhet

JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott, de a gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.