Ugrás a tartalomra

Az éves karbantartás befejezésével kinyit a Barlangfürdő

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. csütörtöki igazgatósági ülésén megtárgyalták és jóváhagyták a Barlangfürdő további működésével kapcsolatos előterjesztést.
Kép
Veres Pál polgármester. (Fotó: VP Facebook)

A testület döntéséről Veres Pál polgármester számolt be a közösségi médiában, közvetlenül a igazgatósági ülés után. Mint írja, ez a döntés azt jelenti, hogy január 26-tól – az éves karbantartás befejezésével – továbbra is várja vendégeit az európai hírű fürdő.

"Az Igazgatóság tagjaival abban egyeztem meg, hogy év közben több alkalommal is áttekintjük közösen a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyalunk majd, melyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a város meghatározó turisztikai attrakciójának gazdaságos működtetése. Az ülésen résztvevő Miskolci Fürdők Kft. vezetőjét pedig arra kértem, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a Barlangfürdő - a nehéz gazdasági helyzet ellenére is – megfelelő szolgáltatási színvonalon működhessen" - tette közzé a városvezető, aki egyben megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azoknak a helyi vállalkozásoknak, amelyek tényleges támogatást nyújtottak a működés eddigi fenntartásához. 

Emlékeztetett: a turizmus-vendéglátás területén működő és a Barlangfürdő nyitvatartásában érdekelt vállalkozások hozzájárulásai és az önkormányzat átcsoportosított anyagi forrásai együtt tették lehetővé, hogy tavaly az utolsó negyedévben is működhetett az Európában egyedülálló miskolci fürdő.
  
Veres Pál a jó hírt egy másikkal is megtoldotta: Tavasz végére befejeződhet a miskolctapolcai őspark felújításának nagyprojektje is, amely a Barlangfürdő környezetét is még szebbé teszi majd.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol – devizahiteles ügyek új szabályai
Miskolc
Az Országgyűlés 2026. június 8-án elfogadta azt a jogszabályt, ami jelentős fordulatot hoz mind a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perekben, mind a végrehajtási eljárásokban. A jogszabály célja, hogy átmeneti védelmet biztosítson az érintett adósok számára, és egységesen kezelje a korábban tömegesen keletkezett ügyeket.
Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Anyukám Mondta, Ciao Martin és Bicikli tolvaj a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombat este élettel telt meg a Csengey-kert: a gyerekek belehuppantak a babzsákokba, a kemencében sült a pizza, a pultoknál pedig készültek a koktélok. Gasztroplacc nyílt a belvárosi udvarban.
Családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
Hidegfront hoz helyenként záport
Miskolc
Vasárnap hidegfront érkezik, a térségben kevés zápor alakulhat ki.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka
Felejthetetlen jubileumot ünnepelt az 50. Avasi Kvaterka - Sunset Party zárta az estét
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombaton jubilált az Avasi Kvaterka: az 50. alkalommal megrendezett esemény egész napos programkavalkáddal és egy látványos Sunset Partyval várta a látogatókat az Avason.