Ugrás a tartalomra

Megtartotta alakuló ülését a deregulációs kerekasztal

Létrehozva
A kerekasztal célja, hogy olyan javaslatokat tegyen az adminisztráció csökkentésére, a jogszabályok egyszerűsítésére, amelyek hozzájárulnak az ország versenyképességéhez, megkönnyítik a családok, az állampolgárok életét.
Kép
Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, a kerekasztal állandó tagja (j), Tuzson Bence deregulációért felelős kormánybiztos, a kerekasztal elnöke (j2) és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, a kerekasztal társelnöke (j3) együttműködési megállapodást ír alá a deregulációs kerekasztal alakuló ülésén a Miniszterelnöki Kabinetiroda konferenciatermében 2023. január 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Tuzson Bence, deregulációért felelős kormánybiztos, a kerekasztal elnöke kiemelte, a kormány 2010-ben azzal szembesült, hogy a bonyolult és nehezen betartható jogszabályok nehezítik a jogkövető magatartású emberek életét, ezért szükséges az intézmények és jogszabályok átalakítása, tartalmi elemeinek egyszerűsítése.

Hozzátette, már eddig is felülvizsgáltak és módosítottak több ezer olyan jogszabályt, amelyek feleslegesen terhelték a közigazgatás rendszerét, a magyar emberek mindennapjait. Az eredmények ellenére szükség van további deregulációs lépésekre is, a közigazgatási eljárások, az ügyintézés egyszerűsítésére, még hatékonyabbá tételére.

Kép
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, a kerekasztal társelnöke (b) beszél, mellette Tuzson Bence deregulációért felelős kormánybiztos, a kerekasztal elnöke a deregulációs kerekasztal alakuló ülésén a Miniszterelnöki Kabinetiroda konferenciatermében 2023. január 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, a kerekasztal társelnöke elmondta, az ellenőrzések során gyakran tapasztalták, hogy a túlszabályozott jogi környezet nehezíti, időnként szinte lehetetlenné teszi a jogszabályok betartását. A társelnök fontosnak nevezte, hogy a deregulációs kerekasztal szereplői, köztük a gazdaság képviselői is javaslatot tehetnek a közigazgatási ügyintézés egyszerűsítésre, a betartható jogszabályokra.

Az alakuló ülésen a kormány és a kerekasztal állandó tagjai együttműködési megállapodást írtak alá a célok megvalósításának elősegítésére.
A kerekasztal állandó tagjai: Windisch László, az ÁSz elnöke, Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, Szedlák Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója, Vágújhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és Bodor József, a Digitális Magyarország Ügynökség jogi vezérigazgató-helyettese - közölte az MTI.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.