Ugrás a tartalomra

Folyamatos a síktalanítás a városi utakon

Létrehozva
Miskolcon és térségében pénteken 13 óra után a havas esőt havazás váltotta, azóta a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. négy szóró- és rakodógépe van szolgálatban. Majláthon a beérkezett jelzések szerint 5 cm, Lillafüreden pedig 10 cm friss hó hullott - közölte a Városgazda péntek este.

A társaság először a tömegközelekdést érintő útvonalakat tisztítja, egészen addig, amíg el nem áll a havazás. A meteorológiai előrejelzések szerint ez szombat hajnalra várható. Ezt követi majd a főbb gyűjtő- és mellékutak síktalanítása.

A Városgazda szakemberei folyamatos összeköttetésben vannak az MVK, a mentők, a tűzoltók és a katasztrófavédelem diszpécserszolgálatával, hogy az utak állapotáról még pontosabb képet kapjanak, illetve síktalanítsanak, ahol szükséges. Pénteken a havazással összefüggésbe hozható rendkívüli eseményről nem érkezett jelzés.

Szombaton hajnalban 6 óra után kezdődik a kézi síktalanítás, a műveletben 45 fő vesz majd részt. Kiemelten figyelve a főutcára, a busz és villamosmegállókra, valamint a lillafüredi járdákra - olvasható a közleményben. 

Az útviszonyok gyorsan változhatnak, ezért a szakemberek óvatosságra intik az autósokat - kérik őket, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.