Ugrás a tartalomra

Három kilométeren épül új csapadékvíz-elvezetés 

Létrehozva
Több mint 100 millió forintból, három kilométer hosszan újul meg idén négy perecesi utca csapadékvíz elvezetése. Ezt követően az Erenyő és Aknász utcák új aszfaltburkolatot is kapnak.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Hosszú évtizedek óta fennálló probléma oldódhat meg hamarosan Perecesen. A városrész fő közlekedési útvonala mentén a domboldalból lefolyó csapadékot a szikkasztó árok nem tudja elvezetni, ezért az esővíz gyakran az út szélén áll meg, beszivárog az út burkolatába és az úttest alá, az egyébként is rossz állapotban lévő ötven-hatvan éves útburkolatot még inkább tönkretéve. 

Miskolc még 2020-ban nyert el egy 550 millió forint összértékű európai uniós pályázatot, amelynek keretében több városrész csapadékvíz elvezetésének a tervezése indult meg. Ennek egyik eleme az Erenyő utca, valamint a Vájár-Aknász-Bányamécs utcák csapadékvíz elvezetése. A beruházás részleteiről Bazin Levente, a városrész önkormányzati képviselője, és Miklós Viktor, a Polgármesteri Hivatal Pályázati Főosztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön, az Advent téren.

Kép
Bazin Levente

- A kátyúzások, aszfaltozások pillanatnyi megoldást jelentenek csak, ezért szeretnénk, hogy az Erenyő utca rendes beton elfolyóelemekből álló árkot kapjon. Az utca másfél kilométer hosszúságú, emellett épül új, modern árok betonelemekből és átereszekből, amely biztosítja a víz megfelelő elfolyását. Ha ez készen van, akkor következhet az utca aszfaltozása – ismertette Bazin Levente. - Egy évnyi várakozás után most kaptunk a kormányhivataltól jóváhagyást a projekt megindítására. A nyílt közbeszerzési pályázat lebonyolítása után, még idén tavasszal elkezdődik a kivitelezés, amely a tervek szerint egy évig tart majd. Ezt követően jöhet az utca aszfaltozása. Ez szintén pályázati forrásból, előreláthatóan 2024 második felében valósulhat meg – részletezte. 

A városrész önkormányzati képviselője hozzátette, a Vájár-Aknász-Bányamécs utcák is nagyon rossz állapotban vannak, itt is csapadékelvezetést építik ki, valamint korszerűsítik előbb, majd utána következhet az út burkolása. 

Kép
Miklós Viktor

Miklós Viktor elmondta, az 550 milliós pályázat keretében a Repülőtéri út vasúti felüljáró alatti részét, illetve a Mária-Csavar utca és a Lavotta utca csapadékvíz elvezetését is felújítják. Az említett perecesi utcákra, illetve a Lavotta utcára már megkapta az önkormányzat a vízjogi létesítési engedélyt, a többire viszont még vár a hivatal.  

- A jóváhagyott utcák kiviteli tervei már elkészültek, kiírtuk a közbeszerzési eljárást, és tavasszal mindenképpen elindulhat a munka, hiszen a forrás is 100 százalékban rendelkezésre áll. Az Erenyő utcán másfél kilométer hosszan építik ki a csapadékvíz elvezetést, a Vájár-Aknász-Bányamécs utcákon pedig összesen 1,3 km hosszan. A négy perecesi utca fejlesztésének kivitelezési költsége meghaladja a 100 millió forint – ismertette a Polgármesteri Hivatal Pályázati Főosztályának vezetője. 
 

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.