Ugrás a tartalomra

Ismét Miskolcra került Az év honlapja cím

Létrehozva
Önkormányzatok és települések kategóriában diadalmaskodott az MGL Creative Kft. által fejlesztett Miskolc.hu weboldal.

A digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, Az év honlapja pályázatot idén 21. alkalommal rendezte meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat, a megmérettetésre több mint kétszázhúsz nevezés érkezett be. A szakmai zsűri 68 pályaművet díjazott.

A díjak ünnepélyes átadását csütörtökön rendezték meg a Marketing Awards Night keretében a Symbol Budapest rendezvényközpontban, ahol Varga István László, a pályázat alapítója, valamint Bonyhádi Gábor, a zsűri elnöke hirdette ki a tavalyi év nyerteseit.

- A mostani termés rendkívül gazdag volt. Pályázóink rendre komolyan vették az okos eszközök elterjedését, és már eleve mobilra tervezett honlapokkal startoltak. Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend várhatóan a jövőben sem változik. A hazai specializált digitális ügynökségek, webfejlesztő csapatok és a kkv weboldalak előretörése már évek óta tart. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri – mondta Varga István László.

A pályázatra a legtöbb nevezés az E-kereskedelem (27), a Szolgáltatás (21) illetve Az év applikációja (17) kategóriába érkezett. Emellett számos kiváló megoldás született például Az év kreatív megoldása, az Ipari web, valamint a B2B weboldalak kategóriában is.

Az év honlapja abszolút díj győztese a Virágbéke – És legyen virágbéke.

Önkormányzatok és települések kategóriában a Miskolc.hu weboldalt ítélték ismét a legjobbnak.

Az estről díjjal térhetett haza még a Szállás.hu, a Rossmann Online Drogéria, a Billingo, a Lumenet, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra, valamint a MOL Move applikáció, a PastPay, a Sielők.hu, a Baumit és Füzér vára is.

A Közönségdíjat több mint 5500 szavazattal a PregHello kismama app nyerte.

Az Internetes kultúra fővárosa vándordíjat pedig ismét Pécs tudhatja magáénak.

A díjazottak teljes listája IDE kattintva tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.