Ugrás a tartalomra

A málenkij robotra elhurcolt diósgyőriekről emlékeztek meg

Létrehozva
Vasárnap tartotta hagyományos megemlékezését a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága a „málenkij robot” áldozatainak Vár utcai emléktáblájánál, Diósgyőrben.

A második világháború végén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken a szovjet katonák sokszor az utcákon fogdostak össze, s hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára – „málenkij robotra” - ártatlan civileket. Ez a „kis munka” sokaknak hosszú évekig tartó fogolytábort, embertelen bánásmódot, nem egy esetben a halált jelentette. 1945. január 24-én Diósgyőrből 430 embert vittek el.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A történelmi egyházak részéről Szabó József diósgyőri római katolikus plébános, Péterné Szűcs Katalin diósgyőri református lelkipásztor és Gerlai Pál evangélikus lelkész emlékezett meg az elhurcoltakról. Ünnepi beszédet mondott Vitéz Csantavéri Tivadar Károly, a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törzskapitányságának székkapitánya, megemlékezett Rózsa György főlevéltáros, a Szent György lovagrend tagja. 

A megemlékező szavakat követően a miskolci önkormányzat, pártok és civilszervezetek, egyesületek és intézmények képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit az emléktáblánál.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.