Ugrás a tartalomra

Negyedszázadon át szolgálta városát

Létrehozva
Hosszú, türelemmel viselt betegség után, február 08-án, életének 63. évében elhunyt Szaszkó Zoltán nyugállományú tűzoltó ezredes, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság egykori parancsnoka. 
Kép
Fotó: archívum

Szaszkó Zoltánt 1984. június elsején nevezték ki a Miskolci Tűzoltóság személyi állományába, mint szerparancsnok tűzoltó főtörzsőrmestert. A Miskolci Nehézipari Műszaki egyetemi végzettségének köszönhetően, a véglegesítést, majd az öt hónapos tűzoltó tiszti átképző szak elvégzését követően, 1985. július elsején tűzmegelőzési előadó beosztásba került. Azt már akkori parancsnokai észrevették, hogy kinevezése kitűnő döntés volt, hiszen a polgári életben megszerzett tanulmányi ismereteit könnyedén át tudta ültetni a tűzoltói szakterületre.

Szaszkó Zoltán pályája innen kezdve dinamikusan ívelt felfelé. A ranglétrát végig járva több beosztásban is szolgált, munkáját, amelyre élethivatásként tekintett, mindig lelkiismerettel és kiemelkedő szakmaisággal végezte, kollégái minden körülmény között számíthattak rá. A tűzoltóparancsnoki feladatokat 1999. áprilisától látta el, szolgálati viszonyának megszűnéséig az ország egyik legnagyobb tűzoltó szervezetét irányította.

Vezetése alatt 2008 decemberében a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság a "Miskolci Gyémánt" -díj elismerésben részesült, a város felelősségteljes védelméért. Beosztásában mindig a hivatástudat, nagy szorgalom és hozzáértés jellemezte. A szolgálati viszonya 2009. augusztus 30-al szűnt meg, egészségi állapotának romlása miatt.

Tűzoltói pályája alatt számos estben igazolta azt, hogy ő ezt a szakmát élethivatásul választotta. Helytállására minden körülmény között számítani lehet. Szakmai ismerete úgy a jogszabályok terén, mint a technika oldaláról kiemelkedő volt.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.