Ugrás a tartalomra

Miskolc előre menekül! – A nehézségek ellenére is előremutató költségvetés készül 2023-ra

Létrehozva
A miskolci Fidesz-KDNP frakciót is egyeztetésre hívta Veres Pál, Miskolc polgármestere a 2023-as költségvetés tervezése kapcsán, lehetőséget adva a valódi, konstruktív közös munkára a drasztikus áremelkedések, a rekordinfláció és a rezsidíj-robbanás miatt kialakult nehéz gazdasági helyzet kezeléséhez - írja péntek esti közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

- Bár a város a pályázati lehetőségeknek köszönhetőn összesen mintegy 18 milliárd forintnyi fejlesztéssel tervez az idén, a már említett, jól ismert, és az ország szinte valamennyi települését sújtó nehézségek miatt így is csaknem Miskolc éves költségvetésének a fele hiányzik a 2023-ra rendelkezésre álló forrásokból - írják.

A közlemény emlékeztet, a kormányzat ugyan nemrégiben 1,2 milliárdos hozzájárulást jelentett be Miskolc számára, ezt azonban gyakorlatilag teljes egészében el is viszi az ugyancsak a kormányzat által megemelt, a miskolci önkormányzat által az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulás. Így a kormányzat tulajdonképpen el is vette az egyik kezével azt, amit a másikkal adott.

- Miskolc város vezetése és az önkormányzat szakemberei éppen ezért egy takarékos, de előremutató költségvetés összeállításán dolgoznak, ehhez már bekérték a városi cégek és intézmények finanszírozási igényeit is, és mára jól látszik, hogy a város megszokott, normális működéséhez körülbelül 30 milliárd forint hiányzik - fogalmaznak.

A városháza leszögezi: "Miskolc azonban nem adja fel, a város működik és a szakemberek továbbra is megtesznek mindent a működőképesség megóvásáért. Miskolc előre menekül! Ezért is van szükség a jelenleg is zajló nagyon nehéz és felelősségteljes költségvetési tervezési munkára, és az abban való felelősségteljes részvételre – amelyre most ismét lehetőséget kínál Veres Pál polgármester a Fidesz-KDNP miskolci képviselőinek is" - zárul a közlemény. 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.