Ugrás a tartalomra

MiNap-indító (2023.02.14.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva
Kedden már lényegesen enyhébb lesz az idő, akár 11 fok is lehet napközben, éjjel pedig enyhül, de azért marad a fagypont körüli hőmérséklet. 
Kép
Fotó: MTI

Időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden változóan felhős ég mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, ugyanakkor kisebb körzetekben tartósabban is erősen felhős idő lesz a jellemző. Délután észak felől határozottan csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Zemplén és a Bakony térségében meg is erősödik. A hőmérséklet délután 5, 11, késő este -4, +6 fok között valószínű.

Levegőminőség

A városközpontban és Miskolc nyugati városrészeinek többségében többnyire jó, vagy megfelelő a levegő minősége, A Keleti-, a Szentpéteri- és a Csabai-kapuban viszont szennyezett, csakúgy, mint Hejőcsabán és Görömbölyön, az Újgyőri főtéren, a Martinkertvárosban és a Szindi telepen pedig erősen szennyezett - írja a pmmonitoring.hu.

Útinform

A Miskolci Városgazda közlekedési információi a reggeli órákban:

Útlezárás:
Lezárták az átmenő forgalom elől a Dayka-átkötéshez kapcsolódó beruházás bontási és építési munkái miatt a Meggyesalja utcát a Reményi Ede utca és a Rácz György utca közötti szakaszon, a Petőfi utcában a két irányú közlekedés biztosított.
A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az oda irányúló célforgalom behajtása engedélyezett.
A lezárás 2023. 02. 06-tól lépett életbe, a korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál illetve a Meggyesalja u. – Rácz Gy. utca kereszteződésében sárgán villognak.

Félpályás terelésre lehet számítani:
Acél u. – Kavics u. kereszteződés
Árpád u. 10.
Baráthegyalja u. 142.
Báthori sor 103. és 105.
Bellervölgy u. 12.
Benedek E. u. 1.
Csehov u. 2-4.
Csokonai u. 48.
Igazság u. 14.
Iglói u. (kempingtől lefelé)
Katowice u. 25.; 29.
Középszer u. 50.
Mikes Kelemen u. 4.
Nyár u. 18.
Negyvennyolcas u. 3-5.
Pillangó u. 12.
Rácz György u. 6.
Rigó u. 4.
Selyemrét u. 2.
Tass u. 19.
Tokaji F. u. – körforgalom
Tokaji F. 2.
Tóth P. u. 26.
Tópart u. 18.
Üteg u. - Baross u. kereszteződés
Vasöntő u. 5.
Vécsey u. 14.
Zsolcai kapu 14.

Horoszkóp

Kos
Ne hagyd elkalandozni a gondolataidat, mert a mai napon észnél kell lenned, minden pillanatban. Ha nem figyelsz oda, olyan hibát véthetsz, amit később sok idő és energia lesz helyrehozni.
Bika
Egy dologra összpontosítsd most az erőidet, mert minden figyelmedre szükséged lesz, hogy megoldd ezt a helyzetet. Ha elforgácsolod a saját erődet, akkor nem csak kimerülsz, de semmivel nem készülsz el.
Ikrek
Vedd észre, ha valaki mondani akar neked valamit, csak még nem tudja, hogy hogyan fogjon hozzá. Idővel kiderülhet, hogy fontos információja volt, amit érdemes volt idejében meghallgatni.
Rák
Aminek meg kell történnie, az előbb-utóbb úgyis megtörténik, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Te is sokat tehetsz azért, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogyan te szeretnéd, és  időben haladj mindennel.
Oroszlán
Itt az ideje, hogy tisztázzatok néhány nagyon fontos kérdést, ami nélkül nem tudtok tovább haladni egy közös úton. Ne vegyél személyeskedésnek semmit, az a legfontosabb, hogy a célokat szem előtt tartsd.
Szűz
Nagy most a kísértés, de úgy érzed, az a legjobb döntés, ha ellenállsz neki. Ha tényleg ez a helyes út, akkor menj tovább rajta, de ne feledd, hogy nincs azzal baj, ha néha kicsit kényezteted magadat.
Mérleg
Éppen idejében végzel valamivel ahhoz, hogy sikerüljön egy másik feladat és lehetőség felé nyitni. Ne szalaszd el az alkalmat, hozd ki belőle a legtöbbet, még akkor is, ha kicsit fáradt vagy az előző feladattól.
Skorpió
Valaki megbízik benned, és te nem akarsz csalódást okozni neki. Ne feledd azonban, hogy elsősorban a saját céljaidnak és elképzeléseidnek kell megfelelned, és azt az utat kell követned, ami téged boldoggá tesz.
Nyilas
Mindenkinek kell kötnie kompromisszumokat néha, de ez nem jelenti azt, hogy ne találhatnád meg a számításaidat, vagy hogy mindenképpen csalódással kellene zárnod egy számodra fontos ügyet.
Bak
Ha egyszer végre rászánod magadat arra, hogy rendet tegyél a dolgaid között, akkor sokkal jobban és gyorsabban alakulnak majd a dolgok, mint ahogyan azt remélni is merted volna.
Vízöntő
Sokáig halogattál valamit, és most félsz, hogy kifutsz az időből, vagy nem tudsz olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet szerettél volna. Ne hagyd, hogy az ezen való aggódással még több időd elvesszen.
Halak
Kis dolgokon múlhat most a sikered, akár olyanokon is, amik fölött neked nincs gyakorlatod. El kell ezt a helyzetet is fogadnod, kár fölöslegesen aggódnod rajta, ha nem tudsz tenni ellene.

Forrás: bien.hu

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyezteti a magyar vidéket
MiskolcBelföldVilágGazdaság
Már csak pár napunk maradt arra, hogy véleményt nyilvánítsunk: támogatjuk-e Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.
Hamarosan újra élettel telik meg a Rockwell és az egyetemi menza
MiskolcOktatás
Az épületről a napokban közzétett fotók szerint már a belső terek is a készhez közeli állapotban vannak, a következő hónapban már a szükséges engedélyek beszerzésén dolgozik majd a campus.
Közlekedési információk szerda reggel
Miskolc
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.
Folytatódik az esőmentes, aszályos időszak
MiskolcEgészség
Az előrejelzésekben nyoma sincs annak, hogy kiterjedt csapadékrendszer érje el hazánkat, ezért a – már egyébként is – súlyos aszályhelyzet június maradék napjaiban tovább fog romlani.