Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc - Hazaért a Spider, MOL együttműködés, megteltek a karsztok

Létrehozva
Mutatjuk egy percben, mik a legfontosabb hírek a városban az utóbbi 24 órában.


Hazaért a Spider

A miskolci speciális mentők is hazaértek  Törökországból. A Spider Mentőcsoport két tagja illetve a Baráthegyi kutyaiskola vezetője és kutyáik is segítettek a túlélők felkutatásában és megmentésében. A Városházán Miskolc polgármestere emlékplakettel köszönte meg az áldozatos munkájukat.

Mol együttműködés

A jövőben közösen képezi a Miskolci Szakképzési Centrum és a MOL Petrolkémia a gépészet, az elektronika és az elektrotechnika ágazatokban a régió legjobb szakembereit. Az erről szóló és a már meglévő szakmai kapcsolatot erősítő stratégiai megállapodást kedden írták alá Tiszaújvárosban. 

Megteltek a karsztok

A januárban hullott jelentős mennyiségű csapadék feltöltötte a Bükki karsztokat. A vízmű forrásoknál jelentősen megemelkedett a vízszint, ami azt jelenti, hogy Miskolc ivóvízellátása a bükki karsztforrásokból biztosított és jelenleg nem szorul a társvízművektől kapott víz utánpótlásra. 
 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.