Ugrás a tartalomra

A FUX Zrt. is segít a törökországi földrengés elszenvedőin

Létrehozva
A miskolci vállalkozás több ezer eurót utalt át a törökországi földrengés áldozatainak megsegítésére.
Kép

Világszerte sportolók, kormányok, karitatív szervezetek, egyesületek, magánszemélyek és cégek ajánlották fel segítségüket Törökországnak és Szíriának, ahol február 6-án egy 7,8-as erősségű földrengés, majd rengeteg utórengés pusztított.

A hivatalos adatok szerint Törökországban már több mint 45 ezren vesztették életüket a katasztrófában, a kár mértéke egyelőre felbecsülhetetlen. Családok váltak földönfutóvá, házak, komplett lakótömbök omlottak össze.

Az áldozatok megsegítésére a miskolci FUX Zrt. 5 ezer eurót utalt át a török nagykövetségnek a napokban, a cég tulajdonosa lapunknak azt nyilatkozta, szerettek volna segíteni a bajbajutottakon.

Kép

- Erős és régóta élő partnerség köt néhány török vállalkozáshoz, gyümölcsöző az együttműködésünk, és bár nem a katasztrófa sújtotta területeken dolgoznak, mégis azt gondoltuk, hogy segítenünk kell - mondta Barkóczi István. - Láttuk mi magunk is a helyszíni híradásokból, hogy milyen rettenetes pusztítást végzett a földrengés, mennyi kárt okozott, családokat tett tönkre.

A miskolci cég a jövőben is keresni fogja annak a lehetőségét, hogy segíthessen - akár közvetlenül is - a földrengés miatt bajbajutott családokon.

Ez is érdekelhet

Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.