Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik - a Bosch-Katalin kerékpárút

Létrehozva
2020-ban elkészült a belvárost a Szentpéteri kapuval összekötő kerékpárút is, ami a Katalin-köztől indul és a Boschnál ér véget.
Kép
Juhász Ákos és Mocsári László archív fotói

A Katalin-közt és a Mechatronikai Ipari Parkot összekötő új kerékpárút Szentpéteri kapui szakaszát 2020 márciusban kezdték el építeni, a munkálatok még nyáron be is fejeződtek.

Kép

Mint ismert, a miskolci önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 485 millió forint vissza nem térítendő támogatással 2018-ban kezdte meg a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – Kerékpárút létesítése” című projektje megvalósítását. A kerékpárral közlekedők igényeit teljesíti a város azzal, hogy a Bosch -ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki.

Kép

Ez részben kerékpáros nyom felfestésével, részben forgalomtól elválasztott új gyalog- és kerékpárút építésével valósul meg. Ilyen új kerékpárút épült a Huba utcától a város határáig. Mintegy hat kilométernyi új út készült a két keréken közlekedőknek.
 

Ez is érdekelhet

Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.