Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik: Új orvosi rendelő Lyukóvölgyben

Létrehozva
Több mint 90 millió forintból egy 153 négyzetméteres, földszintes, akadálymentesített épület készült el a Közösségi Ház mögött, melyben egy felnőtt és gyermekorvosi rendelő, valamint külön épületrészben a védőnői tanácsadás kapott helyet.

Az itt lakók és az orvosok kérése volt, hogy a betegellátást egy korszerű, a kor igényeit kielégítő épületben biztosítsák. A Közösségi Ház mögötti területen korábban egy romos, balesetveszélyes fa melléképület állt kihasználatlanul. Bontás után erre a területre épült a 153 négyzetméteres épület 2021-ben, amely egy felnőtt és gyermekorvosi rendelőnek és külön épületrészben a védőnői tanácsadásnak biztosít helyet. A kétfunkciós épületrész külön szélfogós bejárattal rendelkezik. A két rendelő részt a dolgozók részére kialakított pihenő és a hozzátartozó vizesblokk köti össze.

Preview Image
Fotók: Juhász Ákos és Mocsári László

A Széchenyi 2020-as beruházás részeként az épület külső homlokzatát és a födémet szigetelték, korszerű nyílászárókat építettek be az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében. A rendelő fűtését levegő-víz hőszivattyús rendszer biztosítja, padlófűtéssel. Akadálymentes parkoló, mozgáskorlátozott mosdók és csúszásmentes burkolatok várják a mozgássérülteket. Az épület gyalogosan és gépjárművel egyaránt a Lyukóvölgyi útról közelíthető meg.

A beruházás a „Miskolc, Lyukó városrészben új orvosi rendelők építése” című TOP-projekt részeként valósult meg, ami 100 százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 90,7 millió forint.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Downhill Országos Bajnokság 2026 eredményhirdetés
Magyarország legjobb hegyikerékpárosai Lillafüreden küzdöttek a bajnoki címért - íme az eredmények
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Vasárnap eldőlt, kik 2026 magyar bajnokai. A Lillafüredi Libegőparkban rendezték meg hétvégén a Downhill Országos Bajnokság 2026 versenyt.
tűzoltó
A Híd-dűlőbe riasztották a miskolci és diósgyőri tűzoltókat
MiskolcHavaria
Hétvégi ház égett Miskolc Pereces városrészében vasárnap délután.
Szeles utca
Három hétre megváltozik a közlekedés Miskolc egyik fontos csomópontján – ezek a buszok járnak másképp
Miskolc
Nemcsak az autósoknak, a buszozóknak is érdemes készülniük: a Szeles utcai felújítás három hétre alaposan átrajzolja a környék közlekedését.
miskolci FUX Zrt.
Négy nap alatt 8,32 megawattóra: így csökkentette áramfogyasztását egy miskolci gyár a hőhullám idején
MiskolcGazdaság
Nem leállította a termelést, hanem átszervezte a miskolci FUX Zrt. a hőhullám idején.