Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartanak szombaton az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Miskolci Állategészségügyi Telep következő nyílt napját február 25-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt.

A program lehetőséget biztosít az érdeklődők számára, hogy megismerjék a gazdára váró állatokat. Ha pedig valaki a barátkozás, sétáltatás után úgy érzi, hogy hosszútávon is törődne valamelyik kutyával vagy macskával, és felelősségteljes gazdája tudna lenni, a helyszínen lehetőség van elindítani az örökbefogadás folyamatát.

A látogatók adományokkal is segíthetik védencek mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak a többi közt régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A Városgazda üzemeltetésében lévő telep dolgozói jelenleg 46 kutyáról és 6 macskáról gondoskodnak. A nyílt napról, az örökbe fogadás részleteiről és a gazdára váró állatokról ITT olvasható bővebb információ. 

 

 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.