Ugrás a tartalomra

DK: a kormány semmit sem tesz a megélhetési válság ellen

Létrehozva
A kormány semmit sem tesz a magyar embereket sújtó megélhetési válság ellen - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján Varju László, a Demokratikus Koalíció (KD) képviselője.

Az ellenzéki párt energia- és rezsiügyi árnyékminisztere az Eurostat adataira hivatkozva kiemelte, hogy idén januárban az EU-s tagállamok között Magyarországon volt a legmagasabb az infláció, ami elérte a 26,2 százalékot. Ezen belül az élelmiszerárak 48,2 százalékkal emelkedtek - hívta fel a figyelmet.

A kormányt hibáztató politikus megismételte korábbi kijelentéseiket, hogy az "orbáni inflációt" csak az EU-s pénzek hazahozatala, a magyar gazdaságba vetett bizalom visszaszerzése és az euróbevezetés céldátumának kijelölése állíthatja meg.

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.