Ugrás a tartalomra

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Létrehozva
A gulágra elhurcolt ötszáz helyi lakos emlékére állított táblát pénteken koszorúzták meg. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ez volt az első lépés Magyarországon az egypárti diktatúra kiépítése felé. 1945-ben csak Miskolcról ötszáz, az országból összesen több mint félmillió embert hurcoltak el a gulágra kényszermunkára. Közülük sokan soha nem térhettek haza szülőföldjükre. 

Kép

A Zsolcai kapuban található emléktáblánál pénteken délelőtt koszorúztak. A rendezvényen Miskolc város nevében Badány Lajos alpolgármester rótta le kegyeletét. A megemlékezéshez politikai pártok, intézmények és civil szervezetek is csatlakoztak, akik az emlékezés virágait helyezték el az emléktáblánál.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.