Ugrás a tartalomra

A MÁV elárult részleteket az új bérletekről

Létrehozva
Május elsejével vezeti be a magyar kormány az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain.

A harmincnapos érvényességű, teljesárú vármegyebérletet 9450 forintért, az országbérletet pedig ennek duplájáért, 18900 forintért lehet majd megvásárolni – elővételben várhatóan már április utolsó hetétől, a MÁV appon keresztül.

A vasúttársaság közleményében jelezte, a tanulók ezúttal is élhetnek a megszokott 90 százalékos kedvezményükkel, ám a két új bérlettípusnak köszönhetően azt már nemcsak az állandó lakóhelyük és az oktatási intézményük közötti utazáshoz vehetik igénybe, hanem korlátozás nélkül az adott vármegyében vagy akár az egész országban.

A diákigazolvánnyal rendelkező nappali és esti tagozatos tanulók mindkét bérlettípust 90 százalékos kedvezménnyel vehetik meg, azaz 945 forint, illetve 1890 forint lesz az újfajta diákbérletek ára.

- Az új bérleteket mindenkinek érdemes lesz megváltania, aki havonta ma ennél többet költ vasúti vagy buszos közlekedési jegyre, bérletre vagy üzemanyagra - írja a MÁV-START. - Az ország- és vármegyebérletek révén több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.

Az országbérlet a hosszabb távolságokra vagy a legalább két megyén át ingázók számára kínál új és versenyképes alternatívát. Az új bérletnek köszönhetően a hosszabb távolságú, például családlátogatási, kirándulási célú utazások is könnyebben tervezhetővé, olcsóbbá válnak, így a MÁV-Volán-csoport új bérletkonstrukciói várhatóan a hazai idegenforgalom élénküléséhez is hozzájárulhatnak.

A vármegye- vagy országbérlet bevezetése egyszerűbbé teszi a jegyváltást is. A jövőben elég lesz hónapról hónapra egyetlen – helyközi buszokra és vonatokra érvényes – harmincnapos bérletet váltani. A MÁV app használata esetén ráadásul még ez az egyetlen bérlet is sorbanállás nélkül és papírmentesen lesz elérhető.

A vármegye- és az országbérlet növeli és egyetlen esetben sem szűkíti az utasoknak kínált bérletválasztékot: minden jelenlegi jegy- és bérlettípus május elsejét követően is megmarad, így mindenki a számára legkedvezőbb megoldást választhatja.

Fontos tudni, hogy a megszokott kedvezmények az új bérlettípusok esetében is igénybe vehetők, azaz a kedvezményes viszonylati bérletek vásárlására jogosult utazók az ország- és a vármegyebérleteket is kedvezményesen vásárolhatják meg.

Néhány kivétellel azonban számolni kell:

A vármegye- és országbérlettel a helyjegyköteles (feláras) vonatok nem vehetők igénybe, továbbá első osztályú kocsiban vagy prémium szakaszban sem lehet majd az új bérletekkel utazni – még a felár vagy a kocsiosztály-különbözet kifizetése mellett sem.

A félreértést sokak számára az okozta, hogy a feláras és nem feláras kocsikat egyaránt továbbító vonatok (például a Napfény, Békés, Bakony, Göcsej és a kaposvári InterCityk) nem feláras kocsijaiban a vármegye- vagy országbérletekkel is lehet majd utazni.

Az újfajta bérletek nem lesznek érvényesek a településhatárokon belül közlekedő helyi járatokon.

Ugyanakkor a helyközi (távolsági) buszokra és a MÁV-START járataira a városhatáron belül is felszállhatnak a két új bérlettípus tulajdonosai anélkül, hogy külön jegyet vagy bérletet kellene váltaniuk. Ebben az esetben azonban ugyancsak fontos tisztában lenni azzal, hogy Budapesten a MÁV-HÉV járatain és az agglomerációs kék buszokon csak a főváros közigazgatási határán kívül fogadják el a Pest vármegye bérletet és az országbérletet, a városhatáron belül már szükség lesz a BKK jegyekre vagy Budapest-bérletekre is.

Az utasoknak mindig arra a területre érvényes bérlettel kell rendelkezniük, amely vármegyében a kiindulási- és a célállomásuk van. Ugyanakkor egy vármegyére szóló bérlet is elég lesz, ha a busz vagy vonat ugyan két megyét is érint, de a célállomás ugyanabban a vármegyében van, mint az indulóállomás és az utas nem száll le a járműről a másik vármegyében.

Ez is érdekelhet

Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.
Online csalás áldozata lett egy miskolci nő
MiskolcBűnügy
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.
Prof. Dr. Gerhard Dannecker, a Heidelbergi Egyetem professzora, jobbra Prof. Dr. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara dékánja.
A jogszabályoknak is meg kell felelniük a zöld elvárásoknak
MiskolcOktatásTudomány
Hazai és külföldi szakértők közreműködésével rendezte meg a „Green compliance – Zöld megfelelés” című konferenciáját a környezet- és klímavédelem büntetőjogi szempontú megközelítéséről a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.