Északon, északnyugaton vékonyodik, szakadozik a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult marad az ég - írta napi előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A déli és keleti megyékben még előfordulhat eső, havas eső, elsősorban Baranyában havazás is, a középső tájakon pedig záporok, hózáporok alakulhatnak ki. Vékony, olvadozó hóréteg Baranyában és környékén lehet, vastagabb hótakaró elsősorban a Mecsekben valószínű. Az északi, északkeleti szél több helyen újra megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. Késő estére -1 és +3 fok közé csökken a hőmérséklet.
Levegőminőség
Döntően jó, illetve megfelelő a levegő minősége Miskolcon a pmmonitoring.hu oldal térképe szerint.
Útinform
Lezárták az átmenő forgalom elől a Dayka-átkötéshez kapcsolódó beruházás bontási és építési munkái miatt a Meggyesalja utcát a Reményi Ede utca és a Rácz György utca közötti szakaszon, a Petőfi utcában a kétirányú közlekedés biztosított.
A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az oda irányúló célforgalom behajtása engedélyezett.
A környéken torlódásokra kell számítani. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.
A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál, illetve a Meggyesalja u. – Rácz Gy. utca kereszteződésében sárgán villognak.
Félpályás terelésre lehet számítani:
Acél u. – Kavics u. kereszteződés
Árpád u. 10.
Baráthegyalja u. 142.
Báthori sor 103. és 105.
Bellervölgy u. 12.
Benedek E. u. 1.
Csehov u. 2.
Csermák A. u. 67.
Erenyő u. 106.
Igazság u. 14.
Iglói u. (kempingtől lefelé)
Katowice u. 25.; 29.
Mikes Kelemen u. 4.
Nyár u. 18.
Negyvennyolcas u. 3-5.
Pillangó u. 12.
Rácz György u. 6.
Rigó u. 4.
Selyemrét u. 2.
Tass u.19.
Tokaji F. 2.
Üteg u. - Baross u. kereszteződés
Vasöntő u. 5.
Vécsey u. 14.
Zsolcai kapu 14.
Horoszkóp
Kos
Hallgass ma a párodra, amikor tanácsot ad valamiben, még akkor is, ha úgy gondolod, te vagy az igazi szakértő a témában. A friss szem többet lát, és ha nem is tapint rá konkrétan a megoldásra, lehet, hogy a gondolata ráébreszthet valamire, amit eddig nem vettél észre.
Bika
Ha hiszel valamiben, akkor az segít átvészelni a nehéz időket, de az elveid és eszméid mellett akkor is ki kell tartanod, amikor könnyebb lenne nélkülük élned. Ha meghasonulsz önmagaddal, csak azért, hogy mások elfogadjanak, nehéz lesz tükörbe nézni.
Ikrek
Az apró csábításoknak, áldozat nélküli bűnöknek éppolyan nehéz ellenállni, és nem is biztos, hogy kell. Ne legyél túl szigorú önmagadhoz, lazulj ma el egy kicsit, egyél egy desszertet vagy vegyél ki egy fél nap szabadságot. Ha értékeled az apró dolgokat, megtalálod a szépséget az életben.
Rák
Egy ismerősöd feloldozásra vár, ezért bevall neked valamit, neked azonban még időre van szükséged, hogy feldolgozd a hallottakat. Ne légy túl szigorú vele, de ne is tegyél úgy, mintha nem érdekelne a probléma, ha ez nem igaz. Kérj időt, hogy rendezni tudd a gondolataidat.
Oroszlán
Csak azért, mert felemeled a hangodat, még nem lesz neked igazad. A higgadt érvelés néha kifizetődőbb, még akkor is, ha nehezen tudod visszafogni az indulataidat. Inkább vegyél egy nagy levegőt, mielőtt belemész egy vitába, de ne hagyd, hogy elborítsa a tekintetedet a vörös köd.
Szűz
Ma csak addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, mert egy meggondolatlan döntés vagy könnyelmű kiadás később visszaüthet. Ha úgy is tűnik, hogy belefér egy kis kicsapongás, gondold meg kétszer is, mire költesz ma, mert egy váratlan kiadás felboríthatja a terveidet.
Mérleg
Olyasmi miatt aggódsz, ami csak a te fejedben létezik. Ne hagyd, hogy a negatív gondolatok átvegyék az irányítást, mert ha túl sokat merengesz felettük, akkor még valósággá válhatnak. Az állandó stressz, a féltékenykedés és a jövőtől való félelem semmi jót nem vonz maga után, főleg, ha teljesen alaptalan is.
Skorpió
Ragaszkodj az eredeti elképzeléseidhez, még akkor is, ha valaki meg akar győzni egy szerinte kedvezőbb, olcsóbb, vagy praktikusabb lehetőségről. Hallgasd meg az érveit, de csak azért, mert erőszakos, ne engedj neki. Tartsd észben, hogy te vagy az egyetlen, aki igazán tudja, hogy mire van szüksége.
Nyilas
Egy baráti beszélgetés kapcsán egy kedves emlék ötlik ma az eszedbe, ami egy régi vágyadat is újra eszedbe juttatja. Még nincs késő megvalósítani semmit, de ha tényleg el akarod érni azt, amit kigondoltál, akkor vágj bele most, az első lelkesedés hatására, különben a dolog megint feledésbe merül.
Bak
Fáradtnak, szétszórtnak érzed magadat, nehezen koncentrálsz, pedig most lenne itt az ideje, hogy megmutasd, mire vagy képes. Ne legyél szégyellős, mert egy merész lépéssel ma olyasmit érhetsz el, ami nagyban előre lendíti a karrieredet, de az biztos, hogy bátorságra lesz szükséged hozzá.
Vízöntő
Túlcsordulnak benned az érzelmek, szinte alig tudod visszafogni magadat, pedig nem biztos, hogy mindenki úgy érez irántad, ahogyan te irántuk. Amikor már éppen elkeserednél, rájössz, hogy szerencsére az, aki neked a legfontosabb, ugyanúgy tekint rád, és ez a közös boldogságotok kulcsa.
Halak
Úgy érzed, az elemekkel kell ma megküzdened a legkisebb sikerért is, mintha minden sokkal nehezebben működne, mint máskor, és mintha az égiek is csak azon munkálkodnának, hogy a te dolgodat nehezítsék. Ha nem hagyod, hogy a körülmények kedvedet szegjék, a nap végére véghez viszed, amit akarsz.
(bien.hu)