Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Mutatjuk 1 percben, mik a legfontosabb hírek a városban az utóbbi 72 órában.

INTEGRÁCIÓ
A Miskolcon letelepedett ukrán menekült családokat is meghívták a Szent Háromság Magyar Orthodox Egyházközség és a Máltai Szeretetszolgálat közös rendezvényére. A program célja az volt, hogy a háború kitörése után egy évvel bemutassák az ukrán menekült családok integrációs eredményeit.

LEZÁRULT, DE LESZ FOLYTATÁSA
Lezárult a Fogadj örökbe egy közterületet program, de a tervek szerint idén is lesz folytatása. Varga Andrea alpolgármester a pályázatban résztvevőket meghívta a Városházára és köszönetet mondott az elkötelezettségükért és az önkéntes munkájukért. Tavaly miskolci vállalkozók és helyi civilek összesen 17 közterületre jelentkeztek örökbefogadónak. 

KOCSONYAFESZTIVÁL
A több mint 40 fellépő között szép számmal képviseltetik magukat miskolci együttesek is a Kocsonyafesztiválon. Színpadra lép többek között a Miskolc Dixieland Band, az Ildi Rider, a Latin Projekt, a Here We Are és a Zenegép is. A Kocsonyafesztivál március 3-án, pénteken kezdődik és vasárnap délutánig tart.

Ez is érdekelhet

Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.
Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.