Ugrás a tartalomra

Az ország és vármegyebérletek érvényességének kiterjesztését kéri az LMP

Létrehozva
A zöld pár azt szeretné elérni, hogy a februárban bejelentett két új bérlettípus ne csak a helyközi MÁV és Volánbusz járotokon legyen érvényes, hanem a városi közösségi közlekedésben is. 

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy csökkentsék a februárban bejelentett országos és vármegyebérletek árát, és azok legyenek érvényesek a városi tömegközlekedésre is - mondta Gál József, az ellenzéki párt szóvivője online is közvetített szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Gál József az Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bejelentett vármegye- és országbérletet az LMP által javasolt klímabérlet "lebutított" változatának nevezte.
    
Problémának mondta, hogy ezek a bérletek nem alkalmasak a helyi tömegközlekedésre, így aki ingázik, továbbra is két vagy három bérletet kénytelen megvásárolni.
    
Hangsúlyozta: a kormány még mindig nem támogatja eléggé a tömegközlekedést, és nem értette meg az LMP által javasolt, havi ötezer forintba kerülő - a városi közlekedésre is érvényes - klímabérlet lényegét. Azzal ugyanis a cél az volt, hogy olcsósága miatt az embereknek legyen kedvük letenniük az autójukat, és átülniük tömegközlekedésre.
    
Gál József számításai szerint ha Magyarországon is lenne városi közlekedésre is alkalmas olcsó klímabérlet, akkor az 0,8 millió tonnával, azaz két százalékkal csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.