Ugrás a tartalomra

A Bosch sikere a városé is

Létrehozva
Az önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési Igazgatóságának kétéves intenzív munkája nélkül nem valósulhatott volna meg a Bosch közelmúltban bejelentett 70 milliárd forintos miskolci beruházása – mondta Szopkó Tibor alpolgármester.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Február közepén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban jelentették be, hogy a Robert Bosch Power Tool Kft. új logisztikai és disztribúciós központot hoz létre a Miskolci Ipari Parkban. Az európai léptékben is jelentősnek számító fejlesztés a tárca és a gyár szakemberei mellett a város segítő közreműködését is dicséri – vélekedik Szopkó Tibor.

A miskolci alpolgármester megkeresésünkre kifejtette: a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatóságán több száz munkaórát fordítottak a beruházás előmozdítására – mindemellett Veres Pál polgármester közbenjárása is elengedhetetlenül fontos volt a siker eléréséhez. A városvezető megjegyezte, korántsem egyértelmű, hogy egy-egy település legnagyobb foglalkoztatója további beruházásainak helyszínéül is ugyanazt a város választja, hiszen a globális versenyben több helyszín is verseng egy adott beruházásért. Megítélésem szerint, a döntés is azt mutatja, hogy az anyavállalat elégedett az itteni üzemek teljesítményével, jól érzik magukat nálunk, a város, Miskolc vonzó befektetési helyszín számukra, látják gazdasági potenciálját, és számítanak a városvezetés és a Miskolc Holding munkájára.

Kép

Mint arra Szopkó Tibor felhívta a figyelmet: számos engedélyeztetést, tárgyalást és ügyintézést kellett lefolytatnia a városnak ahhoz, hogy az új Bosch-egységnek helyet biztosíthassanak az egykori sportrepülőtér területén. Egy ilyen nagy volumenű, a cég és a város életében egyaránt kiemelkedő beruházás esetén felértékelődik az, hogy Miskolc dedikált csapattal rendelkezik, amely a beruházások megvalósításának szakmai támogatását látja el, hiszen ez nagyban megkönnyíti a befektetők munkáját.

Az alpolgármester úgy véli, a német gyáróriás miskolci elköteleződése önmagán túlmutató jelentőséggel bír, amennyiben a borsodi vármegyeszékhely gazdaságszerkezete a jövőben – miként az az itteni döntéshozók stratégiai szándéka is – elmozdulhat egy olyan irányba, minek nyomán Miskolc elmúlt évtizedekben bejáratott ipari jellegéről a hangsúly némiképp átterelődne a város földrajzi elhelyezkedéséből egyébiránt evidensen levezethető elosztói és kereskedelmi szerepére - Írja a Miskolci Napló.

Ez is érdekelhet

Fiatal zenekarok ébresztenék fel a miskolci undergroundot
MiskolcSzabadidő
Új, alulról szerveződő zenei esemény indul Miskolcon: október 9-én és 10-én rendezik meg a Miskolci Csendháborítást a Grizzly Music Pubban. A kétestés kocsmafesztiválon tizenkét feltörekvő előadó lép színpadra, a cél pedig egy aktív, fiatal miskolci underground közeg építése.
Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.