Ugrás a tartalomra

Szilágyi Szabolcs: a kormány a saját hibáit a brüsszeli szankciókkal magyarázza

Létrehozva
Azokkal a szankciókkal – hangzott el Szilágyi Szabolcs pénteki sajtótájékoztatóján –, melyeket rendre megszavaznak a fideszesek is az EU-ban. Az okokat a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője szerint sokkal inkább a kabinet elhibázott gazdaság- és energiapolitikájában kell keresni.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

– Még a legutóbbi szankciót is megszavazták, amikor már tudvalevő volt a szankciós nemzeti konzultáció eredménye – mutatott rá a Demokratikus Koalíció miskolci politikusa, aki szerint ezzel nem csupán „a saját szavazóikat köpték szemen, de bebizonyították azt is, hogy teljesen fölösleges volt erre milliárdokat eltapsolni, hiszen egyébként sem cselekszenek a nemzeti konzultációt kitöltők akarata szerint”. Szilágyi Szabolcs szerint elmondható tehát, hogy ez nem valódi konzultáció, sokkal inkább „nemzeti inzultáció”.

Számításai alapján a kormány bombás-szankciós plakátkampánya 7,9 milliárd forintba került, míg az erről szóló nemzeti konzultáció minimum 2,7 milliárdba. „A jelenlegi konzultáció eredményét hirdető plakátkampány költségei még nem ismertek, de ha a bombás plakátkampány összegeiből indulunk ki, akkor hozzávetőlegesen húszmilliárd forintra rúg az eltapsolt pénzek összege, ami Miskolc egész éves költségvetésének közel a fele” – állapította meg a képviselő. Következtetése mentén – bár számos esetben a kormány a háborúra és a pénzszűkére hivatkozik – valójában sok mindenre lenne pénz.

Kép

– Ebből a pénzből például vígan fel lehetne újítani a 3-as számú főút Csabavezér úti és Zsolcai kapui szakaszát, amely jelenleg is állami fenntartásban, ugyanakkor katasztrofális állapotban van. De lehetne normális tömegközlekedése Miskolcnak, hiszen újra megkaphatnánk azt az állami normatív támogatást, amit a kormány pont a nagyvárosok tömegközlekedésétől vont el három éve – tért ki a helyi problémákra a DK-s képviselő. Hozzátette: ebből a pénzből az avasi lakótelepen számos panelházat fel lehetne újítani, ami valódi rezsicsökkentést jelentene.

„Ha nem állandóan a kardcsörtetés menne az EU-val, hanem józan ésszel a megállapodásra törekedne a nemzetvesztő Orbán Viktor, akkor újra megnyílnának azok az uniós források, amikből országosan lehetne újraindítani a panelprogramot, melyhez a társasházak lakóinak még csak önrészt sem kellene hozzárakniuk”

– jelentette ki Szilágyi Szabolcs. Egyúttal kiemelte, a Dobrev Klára vezette úgynevezett Árnyékkormány jelenleg is azon dolgozik, hogy felkészülten álljon az ország élére, hogy támogatást tudjon nyújtani a magyar családoknak az egész országban, így Miskolcon is. Az ellenzéki párt tervei szerint egy majdani kormányváltás után ezért uniós pénzből, lakossági önrész nélkül újítanák fel a panel- és az annál régebbi társasházakat – magyarán: a lakóknak mindez egyetlen forintjába sem kerülne.

Kép

„Nem fair ugyanis elvárni a válság és a Fidesz-kormány miatt egyre nehezebben élő magyar családoktól, nyugdíjasoktól, hogy a saját zsebükből gazdálkodják ki ezeket az összegeket. Mi, európai magyarok ugyanis tisztában vagyunk vele, hogy csak egy ilyen szintű korszerűsítés az, ami hosszú távú megoldást jelenthet a társasházak lakóinak, hogy modern, környezettudatos, gazdaságos háztartásokban élhessenek” – fogalmazott az avasi önkormányzati képviselő, aki végezetül aláhúzta: a valódi rezsicsökkentés nem „a Fidesz porhintése” – éppen ezért azt várják a kormánytól, hogy „ne a tartalom nélküli, üres propagandára szórják a milliárdokat, hanem a magyar embereket, családokat segítsék”.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.