Ugrás a tartalomra

Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Miskolci Állategészségügyi Telep következő nyílt napját 2023. március 25-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A menhely hagyományos, kéthetente esedékes programja ezúttal is várja az állatbarátokat és az érdeklődőket, hogy megismerhessék a gazdára váró kutyákat és macskákat. Amennyiben valaki a barátkozás vagy sétáltatás után úgy érzi, hogy felelősségteljes gazdája tudna lenni valamelyik állatnak, akkor a helyszínen lehetőség van elindítani az örökbefogadás folyamatát.

A látogatók adományokkal is segíthetnek a telepen tartott állatokon. Az ott dolgozók szívesen fogadnak a többi közt régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A Városgazda üzemeltetésében lévő telep dolgozói jelenleg 53 kutyáról és 7 macskáról gondoskodnak.

A nyílt napról, az örökbe fogadás részleteiről és a gazdára váró állatokról az alábbi linken bővebb információ olvasható.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Megvan a 2027-es Kocsonyafesztivál időpontja, már javában dolgoznak a szervezők
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Hivatalossá vált a 2027-es miskolci Kocsonyafesztivál időpontja, és az is kiderült, ki felel majd a rendezvény operatív szervezéséért.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.