Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futás Pannáért a Népkertben

Létrehozva
A Miskolcon élő Panna gyógyulásáért tartanak jótékonysági futást vasárnap a Népkertben. A kislány egy súlyos betegség miatt beszélni és járni sem tud, a gyógyulásra az egyetlen esélye a folyamatos, intenzív kognitív és mozgásfejlesztő terápia, a család azonban egyedül nem tudja fizetni a költségeket.
Kép
Fotó: Panna

Panna most vasárnap ünnepli a kilencedik születésnapját. Erre a napra hívnak minden segíteni vágyó miskolcit a népkerti rekortánra, hogy egy jótékonysági futáson a nevezési díj helyett adományokkal segítsék a gyógyulását.

Az eseményen fővédnökként részt vesz Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ – és Európa-bajnok úszó, illetve Repka Attila, olimpiai- és Európa-bajnok birkózó, beszédet mond Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere.

Az esemény időpontja: 2023.03.26. 9:30 (gyülekező)
Helyszíne: Népkert, rekortán futópálya.

Kép

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.