Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A nap legfontosabb híreiből.

Kreékpárút fejlesztések

Még zöldebb lesz Miskolc – 4 új szakaszon összesen mintegy 9 km kerékpárutat építenek a városban. Elkészül a Miskolcot Mályival összekötő szakasz, és kiépül egy erdei út is Miskolctapolca és Kisgyőr között. A beruházás 1,1 milliárd forintba kerül és várhatóan november végére befejeződik.

Adományt gyűjtenek

Adj egy ötöst mottóval rendezett kampányindító délutánt szombaton az Észak Kilián Közösség Egyesület. A cél az volt, hogy az önkormányzat által az Egyesületnek használatba adott, Munkás utcai helyiség felújításához támogatókat találjanak.

Jótékonysági futás

Több százan gyűltek össze vasárnap, a Népkertben. Egy miskolci kislány gyógyulásáért rendeztek adománygyűjtő, jótékony célú futóversenyt. Panna korábban többször is indult a Barátság Maraton gyermekfutamán, de betegsége miatt önállóan most nem tud mozogni. A megjelentek az ő komplex kezeléséhez járulhattak hozzá, adományaikkal, és futásukkal, olimpikonok társaságában.


 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.