Ugrás a tartalomra

DK: még mindig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója

Létrehozva
A mai napig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.

Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.

Nem sokkal azután, hogy végrehajtásig jutott az ügy, "minden előjel nélkül" változott a végrehajtó személye és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke lett a végrehajtó - közölte a politikus.

"Ez a kapcsolat Orbán Viktor és Schadl György között, és így történhetett meg, hogy a mai napig nem vették el Schadl végrehajtói engedélyét" - fogalmazott Ráczné Földi Judit.

Schadl György feladata az lett volna, hogy végrehajtsa a jogerős bírósági ítéletet és lefoglalja a kiperelt számlákat, ez azonban nem történt meg - mondta a képviselő.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.