Ugrás a tartalomra

Kutyaidőben sem maradt el a kutyakiképzés

Létrehozva
A vármegyei rendőr-főkapitányság állományának szervezett kutyakiképzés feladatai között volt nyomkövetés, kábítószer-, és - húsvét alkalmából - különleges tojáskeresés is. 
Preview Image
Rendőrségi kutyás képzés húsvéti tojáskereséssel - Mocsári László képgalériája

Összevont szinten tartó képzést tartottak szerdán szolgálati kutyáknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiképzőközpontjában. Az esemény egyik főszereplője Don volt, a hétéves nyomkövető kutya. Ő már sokszor bizonyított éles helyzetben is, mint általános rendőrkutya. Nemrég Dunakeszin végzett a kutyakiképző központban, így mostantól nyomkövetőként végzi a szolgálatot. A kiképzők – húsvét alkalmából - egy különleges feladattal bízták meg. 

Szolgálatra jelentkezett még Isac a fiatal rendőrkutya-jelölt is. Isac-et a rendőrök egy korábbi intézkedés során mentették meg testvéreivel együtt. Az elsődleges felmérések alapján a kölyökkutya alkalmasnak mutatkozik a rá váró feladatok elvégzésére, ezért a főkapitányság úgymond állományba vette, a szakemberek pedig megkezdték a kiképzését, hogy letegye majd névjegyét, azaz mancsát a vármegye közbiztonságára.

Asztalos Zoltán, a Kutyásszolgálat irányítója lapunknak elmondta, a négylábú rendőröket folyamatosan képezni kell a vizsgáik után is. Különböző helyszínekre viszik őket, hogy a megszokottól eltérő környezetben is gyakorolhassanak, ismeretlen helyen is végre tudják hajtani a rájuk bízott feladatokat. 

Kép
Fotó: Mocsári László


- Itt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében elsősorban az jellemző, hogy már magával a fellépésükkel is biztosítják az intézkedéseket. Ilyen esetekben egy kutyával rendelkező járőr már önmagában visszatartó erőt képvisel, ugyanakkor a kutyák képezve vannak arra, hogyha támadás fenyegetné a kutyavezetőt, akkor azt meg tudják akadályozni, illetve ha menekülni akar valaki, akkor pedig tudjuk alkalmazni arra, hogy elfogja, semlegesítse az elkövetőket - tette hozzá.

Az áprilisi összevont, szinten tartó képzésen a kutyás szolgálat négylábúinak egyéni és csoportos, nyomkövető, kábítószer kereső, valamint fegyelmező és őrző-, védő feladatok is teljesíteniük kellett. Asztalos Zoltán a feladatokat elvégezettnek és sikeresnek minősítette, hiszen a rendőrkapitányságokon szolgálatot teljesítő kutyavezetők, munkatársaikkal együtt teljesítették a rájuk kiszabott tesztfeladatokat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.