Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A sportcsarnok

Létrehozva
A Miskolc Városi Szabadidőközpont Generali Arénája, vagyis eredeti nevén a Miskolci Sportcsarnok építési munkálatai 1968 tavaszán kezdődtek Horváth István Ybl-díjas, Szabó József és Thury László építészek tervei alapján, a létesítményt 1970 novemberében adták át.
Kép

Az eredeti tervek tartalmaztak még egy szabadtéri sportpályát, egy szabadtéri műjégpályát és egy kétszázötven fős szállodát is. Ebből akkor csupán a majdani műjégpálya lelátója készült el a csarnok keleti oldalán. A sportcsarnokot 2005-ben jelentősen korszerűsítették, augusztus 5-én adták át egy Magyarország–Franciaország női kosárlabda-mérkőzéssel. A komplexum keleti oldalán már korán épült két szabadtéri műjégpálya. A sportcsarnokhoz közelebbi pálya helyén 2005 áprilisában adták át a fedett Miskolci Jégcsarnokot Rostás László Pro Architektúra díjas építész tervei alapján (2010 és 2018 között Miskolc főépítészeként is dolgozott).


(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Kép

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.