Ugrás a tartalomra

Nincs megállás, tovább drágul az élet

Létrehozva
Napról napra csak kapkodjuk a fejünket, megpróbálva követni a követhetetlent, a kíméletlen drágulást, amely bárhová is megyünk, drasztikusan érinti életünk minden területét, és sötét árnyékként követi mindennapi megélhetésünket. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Bőrünkön tapasztaljuk az elmúlt egy év minden eddigit meghaladó mértékű áremelkedéseit, melyek közül a legmeghatározóbb a háztartási energia és az élelmiszerárak folytonos növekedése, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai is igazolnak.

Brutális drágulás

2022 márciusához viszonyítva az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal lett drágább. Ezen belül a tojás 74, a tejtermékek csaknem 73, a vaj és a vajkrémek 68 százalékkal kerülnek többe, a kenyér, a sajt, a száraztészta ára több mint a felével emelkedett. A háztartási energia kicsivel több mint 43 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkeket is magasabb áron vásárolhatjuk meg. Ezen belül például a személygépkocsikért csaknem 21 százalékkal kell többet fizetni idén, mint tavaly.

Kép

Továbbra is nőnek az árak

Sajnos nem csupán az elmúlt egy év adatai lesújtóak. Az áremelkedés még mindig tart. Ezt mutatják az elmúlt hónap adatai is. Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Egy hónap alatt, 2023 februárjához viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 1,5 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 6,1 százalékkal. Ezek közül néhány termék jelenlegi ára a következőképpen alakul az áruházláncokon belül: a krumpli 450-500 Ft, az újkrumpli:1600-1700 Ft, a sárgarépa: 650 Ft, az alma 580-650 Ft, a paradicsom 1500-4000 Ft, a hagyma 590-798 Ft. A hagyma és más gyökérzöldségek áremelkedése azért látszik ennyire drasztikusnak, mert ezek ára az elmúlt években nem nőtt olyan erősen, mint a többi zöldségféléké, és sajnos a hatóságiáras termékekkel, például burgonyával csak ritkán lehet találkozni az áruházláncok üzleteiben. A fentebb megkezdett drágulást folytatva a kávé 5,1, az alkoholmentes üdítőitalok 4,5, a büféáruk, illetve a csokoládé, kakaó egyaránt 2,6, az éttermi étkezés 1,6 százalékkal emelkedtek.

Bár némely élelmiszer-termékcsoportban már árcsökkenést mért a KSH, a másfél százalékos havi áremelkedés továbbra is magasnak tűnik. Kedvező ugyan, hogy a tartós cikkeknél a KSH csak 0,3 százalékos havi szintű árcsökkenést állapított meg márciusra, ám ezt jelentősen ellensúlyozta a szolgáltatások továbbra is dinamikus 1,9 százalékos havonkénti drágulása.

Kép

Az infláció győzedelmeskedik

Amennyiben a 25 százalékot meghaladó mértékű inflációt összevetjük a bérek 2023-as átlagos 15 százalékos emelkedésével látható, hogy a bérek emelkedése elmaradt az infláció mögött, vagyis az emberek kevesebbet engedhetnek meg maguknak, mint egy évvel korábban, hiszen a keresetek vásárlóereje nagymértékben csökkent az előző évhez képest, s ez az érték mindaddig csökkenni fog, amíg az infláció magasabb lesz, mint a béremelések.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.