Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Avasi látkép

Létrehozva
A két kép szinte teljesen ugyanúgy néz ki, egy jelentős különbség azért van: a régi felvételen még nincs rajta az Avasi kilátó.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

Minthogy a régi, 1934-ben épült Szeghalmy Bálint-féle kilátó, és az 1925-re elkészült Uránia, majd Béke Mozi épülete sem látható a felvételen, a képeslap vélhetően 1925 előtt készült. Az Avas-domb mellett mindkét fotón hangsúlyos szerep jut az avasi református templomnak, a Lévay József Református Gimnáziumnak, a Bársony-háznak, de jól kivehető a Széchenyi utcai épületek teteje és a Papszer utca 2. szám, a Herman Ottó Múzeum jelenleg üresen álló kiállítási épülete is.

Kép
Juhász Ákos fotója

Az új kép tanúbizonysága szerint az elmúlt száz évben továbbépült ez a városrész is: emeletes társas- és irodaházak létesültek, és a már említett mozi épületét is kibővítették: itt működik 2006-tól a Művészetek Háza.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.