Ugrás a tartalomra

Kamerák pásztázzák már a turbót, és hamarosan a Szinvát is

Létrehozva
A turbókörforgalomhoz új térfigyelő kamera került ki, és hamarosan a rendre illegális hulladéklerakóként használt számozott utcák mögötti patakpartot is egy ilyen eszköz pásztázza majd egy közgyűlési döntés értelmében.

Több fontos előterjesztés mellett a térfelügyeleti kamerarendszer bővítéséről is döntöttek a városatyák a márciusi közgyűlés alkalmával. Jelenleg mintegy 330 kamera képét figyelhetik meg a Miskolci Önkormányzati Rendészet alá tartozó térfelügyeleti központban, a mostani korrekcióra és bővítésre tett javaslat tíz ilyen eszközt érint.

- Minden új kamera a város közbiztonságát szolgálja - hangsúlyozta már a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában a rendészeti vezető.

Vincze Csaba kiemelte: a számozott utcák végén, a Szinva partján rendszeresen illegálisan raknak le hulladékot, ezért indokolt, sőt: "elengedhetetlenül szükséges" ide kamerát helyezni. Hamarosan, akár már napokon belül kikerülhet az új eszköz.

Kamerát helyeztek ki a Szentpáli, valamint a Szemere Bertalan utcai buszmegállóba és a Tapolcai elágazáshoz is. Engedélyeztetés alatt áll a Bruckner Győző és a Tinódi utca kereszteződésébe tervezett kamera kihelyezése, a Budai József utcánál pedig forgathatóra cserélik a fix kamerát, itt a rendszert már kiépítették, csak a forrásra várnak.

A Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében található turbókörfogalmat pedig immár két térfigyelő kamera pásztázza.

- Úgy gondoljuk, hogy a jóérzésű embereket megnyugtatja az eszközök kihelyezése, amik egyúttal a megelőzést is szolgálják, hiszen komoly visszatartó erővel bírhatnak - mutatott rá Vincze Csaba, hozzátéve: a rendészet "készen áll arra", hogy minél több kamera képét fogadja és kezelje.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.