Nyugodt idő várható a hétvégén, többórás napsütéssel és 16-23 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel. Vasárnap délutántól azonban a Dunántúlon már többfelé várható eső, helyenként zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken a késő délelőtti óráktól kezdve sokfelé képződik gomolyfelhő, ezek egyes körzetekben időszakosan össze is állhatnak, de összességében több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül az északkeleti, keleti szél, az ország északkeleti részén erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
Szombaton napos idő várható gomoly- és helyenként fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül. A délkeleti szél néhol időnként megélénkül. A minimumhőmérséklet 1 és 9, a csúcsérték 16 és 21 fok között lesz.
Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, majd napközben nyugat felől fokozatosan növekszik, vastagszik a felhőzet. Délelőtt északkeleten egy-egy zápor nem zárható ki. A nap második felétől a Dunántúlon több helyen eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél olykor megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon. A hajnali 1, 9 fokról 17 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
Végre egy hétvége, ami igazán kellemes időt tartogat
Létrehozva
Szombaton egyáltalán nem várható csapadék, vasárnap délelőtt is mximum egy-egy rövid zápor. A hőmérsékletre sem lehet panasz, szombaton 21, vasárnap pedig akár 23 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
Ez is érdekelhet
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.