Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Belvárosi látkép

Létrehozva
A felvételpár a Miskolci Nemzeti Színház tornyából készült, akárcsak az előző heti, április 15-én megjelent fotók. A mostani képek középpontjában a Széchenyi utca középső szakaszának részlete látható. 
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

A déli, páros oldalon az épületek azonosak a Széchenyi 40. szám alatti Rott-házig, az új képen a 42. szám azonban ma már nem áll, ezt és a kereszteződés utáni szomszédját lebontották a második világháború után. A páratlan oldalon, a Széchenyi utca 29. szám alatt még áll az az egyemeletes épület, melynek a helyére a későbbi Hitelintézeti palotát építették (ennek földszintjén üzemel ma a belvárosi Tesco). 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az új, 2023-ban készült képen már látható az 1960-as években épült és a 2000-es évek elején felújított Lottóház és az egykori Gordon városrész helyén felépült Vörösmarty-lakótelep részlete is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.