Ugrás a tartalomra

Először irtottak idén szúnyoglárvát Miskolcon

Létrehozva
Idén első alkalommal, május 4-én végeztek szúnyoglárva irtást a borsodi megyeszékhelyen, amelynek helyszíne az Egyetemváros területén lévő Békás-tó volt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A város közigazgatási területén 25 szúnyogtenyésző helyet tartanak nyilván, köztük található a Békás-tó is, ahol a csípőszúnyog lárvájának irtását a Városgazda alvállalkozója, a Bogármérnökség Kft. végezte el. A cég alkalmazottja, Juhász Imre véleménye szerint időben történik az irtás, mert azt a lehető leghamarabb el kell kezdeni, és ahhoz, hogy hatékony legyen, folyamatosan kell művelni az idényben.

Mint azt a szakembertől megtudtuk, a csípőszúnyog-állományának gyérítéséhez kétféle módszert lehet alkalmazni. Biológiai módszerrel történik a lárvák, kémiai módszerrel a kifejlett, repülő rovarok egyedszámának csökkentése.

Kép

A biológiai kezelés előtt a biológusok feltérképezik a tenyészőhelyeket, mintát vesznek a kijelölt területekből, megállapítják, hogy a szúnyoglárva koncentráció alkalmas-e arra, hogy az irtást elvégezzék. Abban az esetben, ha a szakemberek úgy látják, hogy el lehet kezdeni a gyérítést, akkor kijelölik azokat a területeket, amelyek fertőzöttek. „Ezután lehet csak megkezdeni az irtást, amelyhez a VectoBac 12AS szúnyoglárvairtó szert használtuk, amit kézi permetezőgéppel juttattunk a megfelelő helyekre” – mondta Juhász Imre. Kiemelte: a szer 24 órán belül hat, és csak a csípő-szúnyogok lárváit pusztítja el, semmi más élőlényre nem ártalmas.

Kép

A csípőszúnyog-lárvairtás után visszaellenőrzéssel állapítják meg az irtás hatékonyságát, hogy a biológiai irtás megakadályozta-e a tömeges lárvakelést, és a csípőszúnyogok számának nagymértékű növekedését. A továbbiakban a szúnyogtenyésző helyeken a monitoring megfigyeléseket folyamatosan végzik, hogy a megelőző szúnyoglárva irtásokkal alacsony szinten tudják tartani a csípőszúnyogok számát.

Juhász Imre tapasztalatai szerint időjárástól függően, 10-12 alkalommal kell megismételni az irtást egy szezonban ahhoz, hogy az hatásos egyen.
 

Ez is érdekelhet

44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.
MVK
Karbantartás az MVK-nál pénteken
Miskolc
Karbantartást végez az MVK augusztus 14-én, pénteken este.