Ugrás a tartalomra

A szerelem maga a kockázatvállalás

Létrehozva
Tavasz. Újraéledő természet. Napsütés. Lágy szellő. Szerelem. Hogyan mondta Shakespeare? ” A szerelem nem szemmel lát, hanem elmével.” Talán valóban mondhatjuk, hogy a szerelem vak? Esetleg valódi harctér? Vagy nem más, mint állandó megfelelés és kihívás?

Másként látom. Tudatosan nem lehet szeretni. Képtelenség mellette, vagy épp elenne listákat gyártani, különösen akkor, ha valaki már megégette magát. Legalább egyszer. Valószínűleg nehez(ebb)en vállal kockázatot, amit később lehet, megbán, hiszen az élet szépen lassan elmegy mellette. A szerelem maga a kockázatvállalás. Vállalod, hogy akár meg is égetheted magad, és azt is, hogy megéled a teljes szerelmet. Milyen egyszerű szó, melyet ketten töltötök meg tartalommal. A szerelmed nem az, aki boldoggá tesz, hiszen ha te magad nem vagy jól, akkor boldoggá sem tud tenni senki. Akkor csak támaszkodsz és reménykedsz, hogy a másik melletted marad.

Takaródzhatsz sokáig azokkal a szavakkal, hogy “így van megírva”, hogy “többet nem égetem meg magam”, s azzal is, hogy “nem engedem meg senkinek, hogy tönkretegyen”. A legszomorúbb, hogy aki így érez, a saját boldogságának útjában áll, és sérülni fog. Valóban mély sérüléseket szerezhetünk, amikor szeretünk, azonban elkerülhető, ha ismerjük önmagunkat, és úgy szeretjük a másikat, ahogyan az neki jó. Nem hitegetjük, nem ígérgetünk, és legfőképp nem játszunk az érzéseivel. Ez okozza azokat a horzsolásokat, melyeket mind a ketten meg fognak szenvedni.

Szeretni egyszerű. Őszinteségen és bizalmon alapszik. Ne csak elhitesd magaddal, hogy neked az nem jár, és bezárod a lelked, a szíved, mert azon kívülről senki nem tud áthatolni. Az ajtót csak te tudod kinyitni belülről, és beengedni azt, aki az ajtódban toporog. Tudd, nem örökké. A valódi szeretet vár, amikor elesel, hogy szépen talpra állj. Nem megváltoztatni akar, hanem melletted lenni. Nem irányítani, hanem melletted lépdelni. Hagyod-e? Ha nem állsz készen a szeretetre, akkor képes vagy-e elengedni, hogy járhassa a saját útját, vagy görcsösen akarsz neki hirtelen megfelelni és birtokolni vágysz? El tudsz-e engedni szépen? Hiszed-e, hogy nem menekülnöd kell, vagy épp menekülésre késztetni a másikat?

Képes vagy szeretni önmagad? Azt az éned, melyet csak te ismersz. Az esendőt, a gyarlót, a gyermekit. Amikor megismered a te valós éned, meg mered-e mutatni másoknak is, vagy más kabátjában elbújva kukucskálsz a biztonságból? Hidd el, a valódi szeretet elfogad úgy, ahogy vagy. Tudod, hiszen tapasztaltad már. Bátran mutasd meg igazi valód, s vesd le az álarcokat, melyeket magadra öltöttél! Amikor feltételek nélkül vállalod önmagad, akkor tudod el is fogadni igazi valód.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.