Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Mutatjuk 1 percben, mik a legfontosabb hírek a városban az utóbbi 24 órában.

Érettségi 2023

A magyar érettségivel kezdődött hétfőn reggel a vizsgaszezon a végzős középiskolásoknak. Középszinten országszerte több mint 70 ezren adtak számot tudásukról. A feladatok megoldására és kidolgozására összesen 4 órájuk volt a diákoknak. Kedden matematikával, szerdán történelemmel, csütörtökön és pénteken pedig idegen nyelvekkel folytatódik az érettségi. 

200. évad

Több mint 10 bemutatóval készül az ünnepi, 200. évadra a Miskolci Nemzeti Színház. A díszbemutató augusztus 24-én az a színdarab lesz, amivel éppen kétszáz évvel ezelőtt megnyitották az ország első kőszínházát. 

Bajnok a MEAFC

NB 1-es bajnoki címet nyert a MEAFC FÉRFI RÖPLABDA CSAPATA. Az extra ligát követő második vonalban szisztematikus 13 éves munka eredményeképpen sikerült elhódítani a pontvadászat bajnoki aranyát. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.