Ugrás a tartalomra

Miskolcon és Szerencsen is várják az élelmiszeradományokat

Létrehozva
Jön az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében május 12-én és 13-án, tájékoztatta szerkesztőségünket az egyesület.
Kép
Fotó: maradek.hu (©Andrii - stock.adobe.com)

Az Élelmiszerbank arra kér mindenkit, hogy a nyár közeledtével is gondoljon a nehéz sorsú embertársainkra, és a hétvégi vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába. Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken 14:00-20:00 óráig, szombaton 8:00-20:00 óráig fogadják az önkéntesek Miskolcon a Mésztelep utcai és a Szentpéteri kapui, Szerencsen pedig a Gyár utcai Tesco áruházban.

"Bár már elmúltak a nagy hidegek, túl vagyunk a januáron és februáron is, amikor a segélykérések tetőzni szoktak, de a megkeresések száma sajnos még mindig nem csökkent. Sőt, egyre többen fordulnak élelmiszercsomagokért az Élelmiszerbankhoz. Az amúgy is magas inflációs adatok közül jócskán kiemelkedik az élelmiszerek drágulása, ami éppen a legszegényebbeket terheli leginkább. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén először tavasszal is a lakosság segítségét kérjük. Reméljük, sokan átérzik majd a helyzet súlyosságát” – nyilatkozta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

Az egyesület tájékoztatása szerint legutóbbi akciójuk alkalmával száraztésztából és konzervekből, valamint rizsből érkezett a legtöbb felajánlás, ezek tették ki az adományok felét. A felsorolt termékek tavasszal is kifogástalan választások lehetnek, kétségtelenül hatásos támaszt lehet vele nyújtani a rászorulóknak. Ugyanakkor a tésztákhoz elkészíthető szószok és mártások, a bébiételek, és a közelgő gyermeknap apropóján a kekszek és egyéb, kevéssé olvadékony édességek is nagy örömöt hozhatnak a nélkülözők mindennapjaiba.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2006 óta évente megszervezett tartós élelmiszer-gyűjtő akciója a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. A legutóbbi, karácsonykor közzétett felhívásukra is rendkívüli tempóban érkeztek az adományok, a vásárlók akkor a hétvégi gyűjtés minden egyes percében 30 rászoruló ünnepi csomagjához elegendő élelmiszert adtak össze, és a 241 ezer kilónyi felajánlásból az Élelmiszerbank végül 48 ezer nehéz sorsú embert, családot tudott jelentős támogatásban részesíteni.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.