Ugrás a tartalomra

Kormányinfó: meghosszabbított kamatstop, jöhetnek az uniós pénzek

Létrehozva
A kamatstopot a kormány szerint akkor lehet kivezetni, amikor az infláció egy számjegyű, a jegybanki alapkamat pedig 10 százalék alá csökken.

Meghosszabbítják a kamatstopot, így döntött szerdán a kormány. Ez több mint háromszázezer családot érint - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A politikus kiemelte, a kamatstoppal 2022-ben 80 milliárd forinttal, 2023 első felében pedig további 60 milliárddal segítik a családokat. A döntés a vállalkozásokat is érinti, amelyek a kormány számításai szerint összességében 80-85 milliárdot tudtak megtakarítani a kamatstop 2022 novemberi kiterjesztése óta.

Gulyás hozzátette az is, az intézkedést majd akkor tudják kivezetni, amikor az infláció egy számjegyű, a jegybanki alapkamat pedig 10 százalék alá csökken.

A miniszter szólt arról is, hogy az Országgyűlés múlt héten megszavazta az igazságügyi csomagot, ami az Európai Bizottsággal való megállapodás egyik sarokköve volt.

"A kormány arra számít, hogy néhány héten belül sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal, miután a magyar fél minden feltételt teljesített. Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, amit reményeink szerint ki is fognak fizetni" – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.