Ugrás a tartalomra

Szakmai nappal indult idén is az Avasi Borangolás

Létrehozva
A hagyományokhoz híven most is szakmai nappal kezdődött el a XI. Avasi Borangolás a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület szervezésében. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében megrendezett eseményt dr. Szinay Attila szervező nyitotta meg. Bevezetőjében utalt arra, hogy a tokaji és az egri borkultúra árnyékában ennek a borvidéknek is meg kell találnia azt a specialitását, amivel kitűnhet a többi közül. A szakmai nap jelentőségéről elmondta, hogy mindig olyan témák köré szerveződik, amelyekkel felhasználható információkat nyújthatnak a szőlőből és borból élőknek. Ezúttal a jogalkotás, a területfejlesztés, valamint az uniós pénzek felhasználásának kérdései kerültek terítékre. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos (2022)

A szakmai nap után pénteken és szombaton már a szórakozásé lesz a főszerep az Avason, ahol a Celláriumtól az Avasi kilátón át a Papszer utcáig, 68 helyszín 24 magánpince, 30 vendégváróhely, 10 sátor, 97 borászat, 22 gasztrós, 20 koncerthelyszín és 55 fellépő várja a szórakozni vágyókat. Hallható lesz majd folk, jazz, rock, rap, street punk, akusztikus gitárzene, ska és sanzon. Szombaton 18 órakor pedig BORPOP-ra várnak mindenkit az Amfiteátrumba, ahol a Power of Cover, a Z!ENEMi, a Bíborszél és az Ildi Rider vezényletével egy zenés időutazással ünneplik a legendás 1973-as Miskolci Rockfesztivál (valódi nevén: POP Koncert) 50. évfordulóját.

Kép
Fotó: Juhász Ákos (2022)

Ha a zene és a tánc nem volna elég, idén a szervezők lendületbe hozzák az Avast, és különleges vetélkedőkkel hívják a hegyre a mozgásra vágyókat! Első alkalommal rendezik meg az AVASember Kupát és a kisAVASember Kihívást, ahol lépcsőfutásban, hordógurításban, egyensúlyi feladatokban, játékos megmérettetésekben, kúszásban, csúszásban, mászásban, csúzlizásban, szőlőrablásban és megannyi játékban mérhetik össze magukat a bátrak, akik belevágnak. A jelszó: Must mutasd meg!

Kép
Fotó: Juhász Ákos (2022)

Az Avasi Borangolás minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező programja a megannyi újítás mellett a hagyományokról sem feledkezik meg. A Szabír Lovasíjász és Hagyományőrző Alapítvány, illetve a Torockói Íjász Szer Egyesület egy hat méter átmérőjű, igazi mongol jurtájában beszélgetésekkel, daltanítással és táncházzal vezetik be az érdeklődőket őseink világába.

Kép
Fotó: Horváth Csongor (2021)

A szervezők azt ígérik, befüstölik a hegyet, ugyanis a megszokott magas színvonalú és gazdag kínálatú gasztronómiai felhozatal mellett az idén a BBQ finomságok állnak majd a középpontban igazi füstmesterek irányításával.

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.