Ugrás a tartalomra

Mini-Bükk lesz a turbó közepén, már telepítik a fákat és cserjéket

Létrehozva
A város kijárta, a közút engedélyezte: egy nagyobb vérbükk uralja majd a turbókörforgalom közepét, mellette közel kéttucat kisebb fa, valamint többszáz cserje teremt bükki hangulatot a miskolci belváros forgalmas kereszteződésében.
Kép
Fotók: Mocsári László

Több mint húsz fát, valamint több száz cserjét kezdtek el kiültetni szombaton a turbókörforgalom közepére. Czifrusz Natália városi főkertész felidézte, a körforgalom megépítése miatt sok fát, cserjét kellett kivágni, de a beruházónak kötelezettsége ezeket duplán pótolni. A főkertész hozzátette, el is kezdték a pótlást, fákat ültettek egyebek mellett a Vörösmarty és a Csokonai utcában, a Tiszai pályaudvarnál található új parkolónál, illetve az Alkotóparkban is – ezt a pótlási sorozatot folytatják most a körforgalomnál.

– Az ültetésről régóta egyeztetünk a kivitelezővel, ragaszkodtam ahhoz, hogy a növénytelepítést elvégezzék. Hosszasan egyeztettünk a növénylistáról is, és közben sikerült kompromisszumra jutni a közút kezelőjével is, a múlt héten kaptuk meg az engedélyüket a fák elültetésére – mondta a főkertész.

Kép

Hozzátette, a koncepció az, hogy egy kis erdőt alakítanak ki a turbókörforgalom közepén, fákkal és cserjékkel vegyesen. Az uralkodó fa egy vérbükk lesz, de egy közművezeték miatt nem lehetett a mértani középen elhelyezni, így egy picit oldal irányba ültették. E köré kisebb méretű fák kerülnek, cserjefoltokkal tarkítva.

Elmonda azt is Czifrusz Natália, hogy karókkal erősítik meg a facsemetéket, hogy legyen idejük begyökeresedni, megkapaszkodni a földdel feltöltött korábbi aszfaltúton.

Kép

Szunyogh László városi főépítész azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy az állami beruházásban megvalósult turbókörforgalom közepén eredetileg nem lett volna semmi, a városvezetés azonban elérte, hogy pályázatot írjanak ki arra, mivel lehetne szebbé tenni a kopár közepet. Két lehetőség merült fel: volt, aki azt javasolta, hogy emblematikus miskolci épületeket jelenítsenek meg. Erre pályázatot is kiírtak, nyertest is hirdettek. Egyelőre még nem valósulhatott meg a terv, de a főépítész elárulta: nem került le a napirendről a megvalósítás. A másik vonal pedig a mini-Bükk ötlete volt – ezt valósítják meg most a miskolci turbókörforgalomban.

Ez is érdekelhet

Ütemes menetrenddel és IC-csatlakozásokkal indul újra a vasúti közlekedés a Miskolc–Tiszaújváros vonalon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három év szünet után megújult, utasközpontú szolgáltatási koncepcióval indítják újra a személyszállítást a 89-es vasútvonalon, Miskolc-Tiszai pályaudvar és Tiszaújváros között.
csap
Karbantartás miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Karbantartási munkát végez az ÉRV Zrt. augusztus 14-én Miskolcon, a Csabavezér utcában. A munkálatok ideje alatt több ingatlanban szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás.
1Úton a béke zarándokai - nemzetközi zarándoknapot tartanak Miskolc is
MiskolcEgyház
Ismét megszervezik szombaton Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot. A Mária Út miskolci szakaszán is elindulnak a zarándokok.
Baráthegyi Majorság mesetér
Látványosan épül a Baráthegyi Majorság új mesetere
Miskolc
Látványos szakaszához érkezett a Baráthegyi Majorság új, különleges játszóterének építése.