Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2023. május 14.): időjárás, levegőminőség, horoszkóp

Létrehozva
Esőre, záporra kell számítani vasárnap.

Legkésőbb délutánra az északkeleti határnál is beborul az ég. Dél, délnyugat felől kiterjedt csapadékrendszer érkezik, így egyre többfelé – késő délután már csaknem országszerte – számíthatunk esőre, záporra. Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás, a Tiszántúlon kisebb a kiadós csapadék esélye. A keleti, délkeleti szél napközben már többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 23 fok között valószínű, a Dunántúlon lesz a leghidegebb, Szabolcsban a legmelegebb. Késő estére 11 és 15 fok közé hűl le a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Levegőminőség

Miskolcon vasárnap reggel a levegő minősége jó, illetve megfelelő a pmmonitoring.hu térképe szerint.

Horoszkóp

Kos
Kellemetlenül érzed magadat, mert sok tennivalód lenne, de valahogy nem tudod rávenni magadat arra, hogy hozzájuk láss, így egyre csak tolódnak a dolgok. Amikor már elég nagy lesz a nyomás, akkor te is ráveszed magad a cselekvésre.

Bika
Egyszerre akarsz mindent elintézni, mert nem is tudod eldönteni, hogy mi most a legfontosabb. Ne feledd, hogy minden pótolható, de egy elromlott kapcsolatot soha többé nem lehet ugyanolyanná változtatni.

Ikrek
Bosszús vagy, mert valaki nem adott meg idejében minden olyan tudást, amire szükséged lett volna, és most számon kéri rajtad az elmaradásodat. Próbálj higgadt maradni, de ne térj ki a vita elől.

Rák
Ki kell állnod az érdekeidért valaki olyannal szemben, akit eddig talán ijesztőnek találtál, vagy nem szívesen kerültél volna összetűzésbe vele. Amikor azonban valami számodra igazán fontos a tét, megjön majd a bátorságod.

Oroszlán
Eddig talán fontosnak tartottál valamit, de amikor választanod, kell, könnyebben mondasz le róla, mert más dolgokat még értékesebbnek találsz. Lehet, hogy valamit elveszítesz, de talán egy fontosabb dolog tekintetében felnyílik a szemed.

Szűz
Izgatott vagy egy munkahelyi kihívás miatt, és bár szeretnéd megmérettetni magadat, egyúttal kicsit szorongsz is, félsz, hogy nem megfelelően teljesítesz. Pedig semmi okod nincs arra, hogy kételkedj magadban.

Mérleg
Nem jut időd arra, hogy a magad bajával foglalkozz, amikor valaki másnak kell segítened, aki szintén nagyon fontos a számodra. Ez jó, mert így nem süllyedsz önsajnálatba, de azért a saját gondjaidat se söpörd a szőnyeg alá.

Skorpió
Világos célokat tűztél ki magad elé, és egyre rosszabbul érzed magadat, amikor látod, hogy lentebb kell adnod belőlük. A legfontosabb az, hogy ne dobd be egészen a törülközőt, menj el addig, ameddig el tudsz, és találsz majd tovább vezető utat.

Nyilas
Valaki segítséget kér tőled, és te szívesen segítesz is neki, de amikor az eredmény láttán csak fanyalog, átgondolod, érdemes volt-e időt szánnod rá. Ha így is alakultak a dolgok, legalább arra ne vesztegess több energiát, hogy ezen bosszantod magad.

Bak
Nem elég, hogy komoly kihívásoknak kell megfelelned, még gyorsan is kell cselekedned, ez pedig nem a legjobb mód számodra, hogy elindítsd a hetedet. Azonban, ha ezt a kihívást teljesíted, gyorsan érkezik majd az eredmény is.

Vízöntő
Mindent félreteszel, amikor megtudod, hogy egy barátodnak szüksége van rád, és bár ez talán felbolygatja a napodat, végül mégis jó érzéssel térsz nyugovóra, mert tudod, hogy azt tetted, ami igazán fontos volt.

Halak
Úgy érzed, túl könnyen úsztál meg valamit, és még nem mered magad mögött hagyni a szorongást, mert félsz, hogy vissza kell térned a feladathoz. Ha így is lesz, az addigi időt fordítsd feltöltődésre, fölöslegesen ne gyötörd magad.

(bien.hu)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Múzeumok Éjszakája
Kiemelt helyszínének bizonyult a Múzeumok Éjszakájának Miskolc
Miskolc
A programokat két fő téma alapján állította össze a Herman Ottó Múzeum: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.
Képgaléria
Jóga világnap a Hősök terén
A Hősök terén ünnepelték a jóga világnapját
Miskolc
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval.
Képgaléria
Múzeumok Éjszakája az MVK telephelyén
Igazán különlegesnek hatott a Múzeumok Éjszakája az MVK-nál
Miskolc
Ismét nyílt napot szervezett a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Múzeumok Éjszakáján szombaton 15:00 és 22:00 óra között a Szondi György utcai telephelyén.
Kevesebb szél, nagyobb meleg - ezt hozza a vasárnap
Miskolc
Legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen.