Ugrás a tartalomra

Az LMP figyelemmel kíséri az akkumulátorgyárakhoz köthető pénzmozgásokat

Létrehozva
Az LMP kiemelt figyelmet fordít mindazon pénzmozgásoknak, amelyek valamilyen módon kötődnek az akkumulátorgyárakhoz - közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

    
Az ellenzéki politikus arról beszélt, sokáig érthetetlennek tűnt, hogy miért erőlteti annyira a kormány az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítését, és az egyetlen lehetséges magyarázatnak sokan "a korrupciós szálat vélték".
    
Vannak is erre utaló jelek, hiszen a Pest Vármegyei Önkormányzat 80 millió forintot osztott szét "a helyi fideszes propagandalapoknak", és ennek a forrása a Samsung gödi gyára által befizetett iparűzési adó - mondta.
    
Bakos Bernadett szerint a "korrupciós vonalat erősíti az is", hogy semmilyen más észszerű magyarázat nincs arra, hogy miért van szükség ennyi akkumulátorgyárra, hiszen ezek környezeti szempontból nagyon aggályos projektek.
    
Ha minden Magyarországra tervezett akkumulátorgyár megépülne, akkor 70 millió köbméter éves vízigénnyel lehetne számolni, ami a magyar vízfogyasztás 15 százaléka. Továbbá a gyárak létesítése miatt rengeteg értékes termőföldet kellene lebetonozni, és anyagilag sem éri meg Magyarországnak az üzemek telepítése, hiszen "rengeteg adóforintból" támogatják ezeket az üzemeket - mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve: munkahelyenként nagyjából 64 millió forintot biztosítanak támogatásként ezeknek a gyáraknak.
    
Szólt arról is, hogy a gyárak energiaigényét orosz gázból fedeznék, és ezzel tovább növelnék Magyarország energiafüggőségét, valamint a gyárak nem a magyar piacra termelnének és javarészt nem is magyar emberek dolgoznának az üzemekben.
    
Bakos Bernadett közölte, mindezek és az újabb tervezett akkumulátogyár miatt keddre tüntetést szerveznek Debrecenbe.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.