Ugrás a tartalomra

A gyereket ünnepelte a Miskolci Állatkert

Létrehozva
A népszerű létesítményben múlt vasárnap nemcsak a gyermeknapot, hanem a biológiai sokféleség nemzetközi napját is megünnepelték.
Kép
Fotók: Miskolci Állatkert

Előrehozott gyermeknappal egybekötve ünnepelte a biológiai sokféleség nemzetközi napját múlt vasárnap a Miskolci Állatkert. A programokra kilátogatók most is sokféle izgalmas, érdekes és hasznos programmal ismerkedhettek.

Kép


A CEEweb for Biodiversity szervezet standján a témához kapcsolódó szakmai ismeretekről lehetett hallani a felnőtteknek, a gyermekek pedig madárházat, állatfüles hajráfot, vagy álarcot is készíthettek. A Decathlon Miskolc csapata két helyszínen is várta az érdeklődőket, akik kipróbálhatták, vajon látják-e a miniatűr térképen elrejtett állatokat nagyítóval, vagy meglelik-e az elbújt állatképeket távcső segítségével, illetve kipróbálhatták, mennyire ügyesen használnak tapadókorongos íjat.

Kép


Az oktatóteremben kirakókkal, kvízkérdésekkel és színezővel várták a kicsiket és nagyokat. A programok mellett állandó látványetetésekkel, és a rendezvényen teljes ideje alatt ingyenes arcfestés várjuk a gyermekeket, valamint a hozzánk látogatókat.

Ez is érdekelhet

DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.
Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Vidra Verda is ellátogatott a Miskolci Állatkertbe a víz világnapján
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A gyerekek játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.