Ugrás a tartalomra

Nagyon sokan keresnek az átlag alatt

Létrehozva
Az átlag alatt keresők nagy számára, valamint a csökkenő reálkeresetekre hívta fel a figyelmet az MSZP alelnöke szerdán - írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait a keresetekről, ennek alapján a bruttó átlagkereset 577 ezer forint jelenleg. Az ellenzéki politikus számításai szerint a nettó átlagkereset nem éri el átlagosan a négyszázezer forintot.

Rámutatott arra is, hogy az elmúlt hónapban közel hétszázalékos volt a reálbércsökkenés. "Nyomorultul keveset keres a magyar ember" - fogalmazott.

Szerinte a pénzügyi szolgáltatások területén, valamint az energiaiparban és az infokommunikáció területén dolgozók lehetnek elégedettek a fizetésükkel, mert ők messze az átlag felett keresnek. A 4,6 millió emberből ez 260 ezret jelent - részletezte.

Korózs Lajos azt mondta, körülbelül egymillióan vannak azok, akik messze az átlag alatt keresnek. Ide sorolta többek között az oktatában dolgozókat, művészeti területen, a szociális és az egészségügy területén, az adminisztratív területen dolgozókat.

Kitért arra is, hogy "durván" leszakadt a nyugdíjas háztartások jövedelme. A nyugdíjasok több mint hatvan százaléka jövedelmének nagy részét kizárólag rezsire és élelmiszerre fordítja - tette hozzá.

Az MSZP alelnöke megismételte pártja javaslatait: június elejétől 5 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelést kell biztosítani, mert a januári 15 százalékos emelést már "megette az infláció".

Hozzátette: az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra kell csökkenteni és el kell törölni az kiskereskedelmi különadót. Elmondta, amíg nem lesz nulla százalékos az alapvető élelmiszerek áfája és nem törlik el a különadót, fent kell tartani az élelmiszerárstopot.

Közölte, a mintegy 300 ezer rászoruló családnak havi 20 ezer forintos élelmiszer-bankkártyát kell biztosítani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.