Ugrás a tartalomra

Gyöngyösi Márton Miskolcon: hiteles vezetőkkel kell megvédeni az önkormányzatokat

Létrehozva
A Jobbik-Konzervatívok elnöke pénteki látogatása során a közös jövőről és a település lokálpatrióta erőinek összefogásáról is egyeztetett Veres Pál polgármesterrel.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Komoly megmérettetés előtt állnak a hazai ellenzéki pártok Gyöngyösi Márton szerint, miután 2024. június 9-én ugyanazon a napon tartják hazánkban az európai parlamenti és helyhatósági választásokat. A Jobbik-Konzervatívok elnöke azonban úgy látja, az „eltérő logikájú” voksolások nem feltétlenül kell, hogy az ideológiák és a pártérdekek fölerősödését hozzák magukkal.

Egyet hátra – majd úgy lépni előre

– Nincsenek színfalak mögötti tárgyalások – szögezte le a párt elnöke a miskolci városvezetővel folytatott találkozót követő sajtótájékoztatón. Gyöngyösi Márton hangsúlyozta: nem azért látogatott Miskolcra, hogy „okosabb legyen a helyieknél” – sokkal inkább azt tekinti feladatának, hogy meghallgassa a témában jóval jártasabb, a politikai közösségéhez tartozó helyi képviselőket, akikre Veres Pál immár negyedik éve támaszkodhat a település irányítása során.

Kép

A január 15-én tartott jászberényi időközi önkormányzati választásból a jobbikosok – a pártelnök elmondása alapján – egyáltalán nem azt a következtetést szűrték le, hogy az egyes jelölteknél a pártpolitikai kötődést kellene az ellenzéki szereplőknek hangsúlyozniuk, annak ellenére, hogy pártja akár saját sikereként is kezelhette volna Budai Lóránt megválasztását. Nem ezt téve azonban arra a stratégiai elhatározásra jutottak, hogy elsőrendűen a helyben hiteles személyeket támogatják.

Ebből adódóan – vezette le az egyúttal EP-képviselő is – Miskolcon sem szabad rátelepedniük az ellenzéki alakulatoknak az önkormányzati politikára, s Budapestről vagy épp Brüsszelből megmondaniuk, kit támogassanak helyi döntéshozóik. Gyöngyösi Márton meglátása, hogy a Miskolc érdekeit kiválóan ismerő önkormányzati képviselőkre kell bízni a választást, ők pedig – párttársaira utalva folytatta – 2019-hez hasonlóan jövőre is Veres Pálnak szavaznak majd bizalmat.

Kép

Helyben és az önkormányzatokban dől el minden

Az egyeztetésen Veres Pál felidézte: örömmel fogadta, amikor idén március elején a vármegyeszékhelyt vezető Velünk a Város frakción belül Erdei Sándor független önkormányzati képviselőt követően a Jobbik-Konzervatívok helyi politikusai is biztosították őt újbóli támogatásukról. Miskolc polgármesterének helyzetértékelése, hogy a néhány esztendővel ezelőtt útnak indított lokálpatrióta gondolkodás kiszélesítése alapvetően szükséges ahhoz, hogy az együttműködésben partnernek bizonyuló erőkkel a folytatásért és a közös jövőért sikeresen tehessenek.

Kép

A frakcióvezető-helyettes, egyben a Jobbik-Konzervatívok miskolci elnöke szerencsésnek tartja, hogy pártjának politikusai a városi közgyűlésben szabadon, központi pártutasításoktól mentesen fogalmazhatják meg a városlakók érdekeit. Szarka Dénes szerint azért is roppant lényeges mindez, mert a hatáskörök rongálásával és a pénzügyi források elvonásával a Fidesz-KDNP folyamatosan kiüresíti és gyengíti a hazai helyhatósági rendszert. Márpedig – jutott végezetül a megállapításra Gyöngyösi Mártonnal – Magyarország majdani „talpra állításának” előfeltétele, hogy a hatalom által jelenleg is felszámolni kívánt önkormányzatiságot együttesen védjük meg.

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.