Ugrás a tartalomra

A múlt, az emlékek még ma is kitöltik életét a 90 éves Boros Árpádnak

Létrehozva
Boros Árpád, a diósgyőri kohászat egykori gazdasági igazgatója, a város egyik legismertebb alakja június 11-én töltötte be 90. évét.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A jubileum alkalmából Veres Pál, Miskolc polgármestere régi, jó ismerősként köszöntötte fel otthonában a tavaly díszpolgárrá választott Boros Árpádot. Miskolc első embere először az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot adta át az ünnepeltnek, majd az önkormányzat ajándékcsomagját, virágot és emléklapját, amelyen Veres Pál személyes köszönősorai is olvashatóak méltatva Boros Árpád elhivatott és áldozatos munkáját, amelyet miskolci lokálpatriótaként a városért végzett a kohászatban, a DVTK kosárlabda szakosztályánál, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnél, az Északkelet-Magyarország Ipartörténetének ápolásáért Alapítványhoz kapcsolódóan és a Vasasztal Társaság tagjaként.

Kép

Az Égerszögön született kis zsáktelepülés első díszpolgára megőrizte jó kedélyét, szívesen osztja meg másokkal szinte kifogyhatatlan emlékeit. – Ez csodálatos, hogy megélhettem. Büszke vagyok arra, hogy a rám bízott feladatokat mindig a legnagyobb tudásommal végeztem el. Nincs hiányérzetem, és ez rendkívül jó érzéssel tölt el – nyilatkozta a minap.hu-nak Boros Árpád, aki ötvennégy évig a Diósgyőri Kohászatban, tizenöt évig pedig a női kosárlabdázókkal társadalmi munkában dolgozott. – Az is büszkeséggel tölt el, hogy a ’90-es években, az én időmben Miskolc megkapta a kosárlabda sport városa címet: hat év alatt nyolcszor állt a csapat a dobogóra – fűzte hozzá.

Miután otthagyta a kohászatot dr. Dobrossy István a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár hajdani igazgatója rábeszélte arra, hogy dolgozza fel a kohászat történetét, mert mint azt az ünnepelt Dobrossy Istvánt idézve kiemelte: „ha ezt mi, történészek tesszük meg, akkor lejár a váltó”. – Addig győzködött, amíg rábeszélt erre a munkára – emlékezett Boros Árpád. Így aztán az ő tollából a „Tanulmányok Diósgyőr történetéhez” című könyvsorozat keretében hat szöveges, Barna György invitálására pedig négy képes kiadvány született. Boros Árpád könyveiben feldolgozta a kohászat szinte minden egységének múltját, könyvei számos utánnyomást is megéltek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.