Ugrás a tartalomra

Forgalmas út újul meg Miskolcon

Létrehozva
Hamarosan elkezdődhet a Miskolctapolcai út felújítása, a beruházásra több mint 400 millió forintot nyert el az önkormányzat.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Miskolctapolcára vezető úton egész évben szinte reggeltől estig nagy a forgalom. Nyáron pedig még több autó jár erre. Az aszfalt azonban több helyen hosszú évek óta rossz állapotban van. Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati főosztályának vezetője felidézte, hogy legutóbb a kétezres évek elején voltak felújítások itt, és régóta tervezik a beruházást.

A munka napokon belül megkezdődik, és év végére el is kell készülni vele. A több részből álló projektben összességében több mint két kilométer útszakaszt újítanak fel, a beruházás értéke meghaladja a 400 millió forintot. Ezt uniós forrásból fedezi a város, egy elnyert pályázatnak köszönhetően.

A főosztályvezető elmondta azt is, hogy hamarosan közzéteszik, milyen útlezárások és sávszűkítések várhatók az érintett szakaszokon.

Kép

Rámutatott, hamarosan zárul a Miskolctapolcai őspark fejlesztése. Mivel ide nagy teherautók jártak, ezért az útfejlesztéssel meg kellett várni a beruházást.

- Tavaly nyár végén írtunk ki egy közbeszerzési eljárást a kivitelezésre vonatkozóan, ami négy részt tartalmazott: a Miskolctapolcai út felújítását az egyetemi kereszteződéstől egészen az Iglói utcáig. A második rész magát az Iglói utcát, a harmadik pedig a Csabai és a Fagyöngy utca felújítását. A közbeszerzések sikeresen lezajlottak, megkötöttük a kivitelezésre vonatkozó szerződéseket, és átadtuk a munkaterületet. Legkésőbb 1-2 héten belül elkezdődik a négy útszakasz felújítása - tudatta.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.